Lehet Máskor is Pancserkodni

2012. október 30. 14:55

Remekül kitűnik, hogy az LMP „új” szavazóbázisa az SZDSZ „régi” szavazói.

2012. október 30. 14:55
Nacsa Lőrinc
Kerdem

„Az LMP tegnap a Parlamentben az előzetes választási regisztrációt lehetővé tevő alaptörvény-módosítás elfogadása után kék cédulák ezreit dobálta a kormánypárti padsorokra.A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a cetli nem kék volt, hanem türkiz. Zöldes-kék. Ez is olyan LMP-s. Valószínűleg, sohasem láttak »kék cédulát«. Hál’ Istennek én sem éltem abban a korban, amikor így szavaztak. De láttam már ilyet, mert érdekel a magyar múlt, a történelmünkhöz tartozó valóság. Teljes szívből ajánlom a képviselőknek, a Terror Háza kiállítását, ott tényleg lehet látni kék cédulát, az 1947-es választásokra készültek hű mását.

Az LMP attól fél, hogy posztkommunista világ jön, most már el lehet csalni a választásokat. A vád nagy, mögötte álló tartalom kevés nincs. Ezzel az indokkal akarják elrejtegetni a félelmüket.

Nem véletlenül ellenkezik az LMP annyira. Nézzük csak meg a 2010-es választási térképet, ahol bizony remekül kitűnik, hogy az LMP »új« szavazóbázisa az SZDSZ »régi« szavazói.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2012. október 31. 07:23
Btw, amíg ez a legfőbb mondanivaló liberálisoknál: http://index.hu/belfold/2012/10/30/a_corvinus_elhatarolodott_jeszenszky_mondatatol/ ... addig ez az egész liberális maszlag működésképtelen lesz. (Alapból sem sokat dob a jóléten, de az állandó mindenkit lenácizás, lerasszistázás, meg a többi balfaszság 2012ben - amellett, hogy iszonyat baromság - kibaszottul nem életképes.
Hardrada
2012. október 30. 23:34
Rákattintottam az eredeti blogbejegyzésre, és külön vicces, hogy a szerző az SZDSZ 1998-as (!) eredményeihez hasonlítja az LMP 2010-es eredményét. Azért közben eltelt 12 év. A 2002-es és 2006-os SZDSZ-es támogatottsághoz pedig egyáltalán nem hasonlít az LMP produkciója, ugyanis vidéken akkorra az SZDSZ összeomlott, míg az LMP Szabolcs kivételével az összes megyében hozott legalább 4%-ot 2010-ben. Szóval nem tudom, mit akar mondani a szerző. Talán hogy az LMP a tizenx-éve lemorzsolódott vidéki SZDSZ-szimpatizánsokat szedte össze? Aha... Mellesleg ne zavarjon senkit, hogy az LMP gazdaságpolitikai felfogásában sajnos keményen balos párt, ami kb. a szöges ellentéte az egykori SZDSZ-nek.
RAMBO
2012. október 30. 22:28
Barom sztereotípia. Kettő db LMP szavazót ismerek: mindkettő Fidesz szavazó volt korábban.
Fakutya tizedes
2012. október 30. 21:37
Másfelől meg be se kerülnek, ha nincs átszavazósdi és nem sikerül "valahogy" rábeszélni a zöldpárdon és plajdizsi egyébként rendkivül felhomályosult, öntudatos és politikus közönségét arra, hogy hajnali fél háromig álljon sorba a voksolásnál, kiszoritva a helybeli konzervativ szavazókat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!