Nem leszünk gyarmat! Már az vagyunk!

2012. szeptember 27. 14:03

Az elmúlt napok mindegyikén bejelentettek egy egyáltalán nem megszorító intézkedést, amelyeket ha Gyurcsány vagy Bajnai vezet be, már rég barikádok égnek a belvárosban.

2012. szeptember 27. 14:03
Seres László
Seres László
HVG

„Az ebben a formában nem is létező IMF-, ill. uniós lista kormányzati népszerűsítése újabb dimenzióval bővült, amikor Orbán a Kossuth rádióban immár 30-40 pontosra bővítette a gyarmattartók követeléslistáját, amit persze muszáj elutasítani, hiszen nem leszünk gyarmat. Ugyanakkor Varga Mihály és Rogán Antal mintha rendre tárgyalópartnerként kezelné a valutaalapot, a tervezett megállapodásnak változóan ugyan, de mindig van dátuma, sőt már válaszlevél is íródott az IMF-nek, függetlenül attól, mi is állt az eredeti levélben.

Az IMF-hez intézett válaszlevélről egyelőre csak azt tudjuk, amit maga Varga nyilatkozott, hogy ti. »a nemzetközi szervezet szerint a 2013-as magyar költségvetésben még kellenek intézkedések a 3 százalék alatti államháztartási hiányhoz«, ám »a magyar gazdaságpolitikai elképzelés eltér ettől«, a tönkrement, mémmé vált hűtőszekrényeknek hála például lehet még simán gazdasági növekedés, csak akarni kell.

Varga a harmincból három állítólagos követelést azonnal kilőtt (nem csökkennek a nyugdíjak és a közszféra jövedelmei, nem lesz ingatlanadó), néhány lépést viszont megnevezett, amelyekkel szerinte elérhető a 2013-as hiánycél: ilyen pl. a bürokrácia csökkentése vagy a »szociális támogatások célzottabbá tétele«. (Vegyük észre, hogy a bürokrácia csökkentése nemrég még a fenti »halállistán« szerepelt.) Majd hozzátette, hogy további kiadáscsökkentő lépéseken gondolkodnak.

És láss csodát, az elmúlt napok mindegyikén bejelentettek egy á, egyáltalán nem megszorító intézkedést, amelyeket ha Gyurcsány vezet be, már rég barikádok égnek a belvárosban.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lelánczi
2012. szeptember 28. 00:00
Drága magyar testvéreim, hát tényleg olyan idióták vagytok, hogy ha egy fasz piros-fehér-zöldre van festve, máris lelkesen szopjátok?
csikó
2012. szeptember 27. 21:20
Ja, köszönhetően a hávégének meg a Sereseknek.
füst
2012. szeptember 27. 17:34
Mindegy... Sereském, több korrektséget a cikkeidbe és akkor lesz értelme, hogy gyakrabban olvassanak.
füst
2012. szeptember 27. 17:33
Seres, Szerinted ugyanaz a két esemény leírás? 1.) Folyamatosan a régiós átlag alatt teljesíteni huzamosabb ideig, mind az államháztartás egyensúlya, mind a növekedés terén. Emellett mindenkit megelőzően és Európából elsőként elhasalni és csak IMF hitellel túlélni. Ezek mellett lakossági megszorításokat (és csak azokat) bevezetni. (hülyébbeknek: Gyurcsányék időszaka) 2.) Egy egyre romló helyzetű Európában, ahol eddig 5 ország lóg segélyen és több felkészül, nos ilyen körülmények között rendezett államháztartási egyensúlyi viszonyokat produkálni (bár gyenge növekedés mellett). A tehervállalásba bevonni a lakosságon kívül mást is (válság adók) és így megszorításokba és IMF hitelbe belemenni. Mindezt amellett, hogy Seres, meg a balos vélemény brigád szerint rég csődbe kellett volna mennünk újabb IMF hitel nélkül , oszt már mindenki látja, hogy 2014 -ig
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!