Tovább Kelet felé

„Szóval az utolsó nagy nyilvános miniszterelnöki bohóckodások fő témája az volt, hogy Európa, a hanyatló Nyugat rosszul kezeli a válságot, mert például államadóságot halmoz föl, vagy akar fölhalmozni, amint a francia elnök kockázatos tervei is mutatják. (Ebben különösen pikáns, hogy ma Párizsban ugyanúgy a »megszorítás helyett élénkítés« jelszavára esküsznek, mint Budapesten.) Ezzel szemben Magyarország remekül teljesít, hála a bátor unortodox, a nyugatiaktól merőben eltérő, de az itteni sikerek nyomán ott is egyre inkább követett módszereknek. (Akkor tehát szögezzük le újra: a Nyugaton alkalmazott módszereknek körülbelül annyi közük van a Magyarországon alkalmazottakhoz, mint az allegóriának a filagóriához.) Habár Lengyelország, Csehország és Szlovákia még nálunk is jobban fejlődnek – a fene se érti, hiszen nem alkalmazzák a magyar módszereket, sőt inkább a nyugati mintákat követik.(...)

A miniszterelnöki bohóckodás nem lenne azonban teljes, ha a sok politikai sületlenség mellé nem tálalna föl még egy ideológiai sületlenséget is. Eszerint a »kommunisták« (vagyis a szocialisták és általában a baloldal) állítólag nem ismerik a közösségi létformát, csak az egyénit, ezért csak az utóbbival tudnak valamit kezdeni, az előbbivel nem. Ha nem hiszünk a szemünknek, olvassuk el még egyszer: a kommunisták nem ismerik a közösségi létformát. A manóba! Pusztán csak megtévesztésből prédikáltak hát örökösen a közösségről, sőt nyilván eleve már kommunistáknak is ezért nevezték magukat! A sok naiv konzervatív és liberális polgár meg bedőlt nekik, és fölháborodottan követelte az egyéni létforma jogait! De most majd a magyar miniszterelnök megmutatja, milyen az igazi közösségi létforma: például önfenntartó felsőoktatást fog csinálni, a legminimálisabb számú állami ösztöndíjas helyekkel. Ilyen pompás kollektivizmusról tényleg nem hallott még soha senki a világon.”