Röviden a demokráciáról

2012. május 04. 09:04

Hölgyeim és uraim, ott, az Európa Tanácsban, sürgősen álljanak le! Önök, úgy látom, nem értik, mi a demokrácia, vagy tudatosan akarják a magyar demokráciát eltorzítani!

2012. május 04. 09:04
Fricz Tamás
Fricz Tamás
Magyar Hírlap

„Az Európa Tanács azt javasolja Magyarországnak, pontosabban a kétharmados kormányzati többségnek, hogy többpárti – azaz kormányzati és ellenzéki pártok által is elfogadott – támogatás alapján kellene újraalkotni a magyar médiatörvényt.

És csak remélni lehet, hogy ezt nem gondolják komolyan?
Ugyanis abban a pillanatban az Európa Tanács – ez a nagy tekintélyű, nagyon demokratikus szervezet – beleszólna abba, hogy milyen demokráciát építsünk Magyarországon, illetve meghatározná, hogy az ellenzék egyetértése nélkül országunkban nem lehet, nem szabad médiatörvényt alkotni.
Hölgyeim és uraim, ott, az Európa Tanácsban, sürgősen álljanak le! Önök, úgy látom, nem értik, mi a demokrácia, vagy tudatosan akarják a magyar demokráciát eltorzítani!
Hová jutottunk itt Európában?

E ponton elemi politológiaoktatást kell önöknek tartanom, olyat, amelyet egyetemi óráim során általában az első évfolyamosoknak szoktam. Ennek igen rövid esszenciáját adnám.

A demokrácia lényege – egyébként már Athén óta – az, hogy a szavazások után a többség véleménye dönt egyes kérdésekben, s nem a kisebbségé. Ha a kisebbség véleménye döntene, akkor diktatúráról kellene beszélnünk. Ezt akarják?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tarski
2012. május 06. 13:22
Kedves Fricz Tamás! A kritikai észrevételeim itt olvashatók: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9210905 Legközelebb kéretik csak a birka magyarokat megpróbálni átverni!!! Alfred Tarski.
Negue
2012. május 05. 15:49
Egy biztos. Ott az Európa Tanácsban nagyon elpofátlanodtak!!!
cili
2012. május 05. 13:59
Definició,ha ezt tudod,akkor érted...
realista
2012. május 05. 00:45
Az a baj, hogy ez a "demokrácia", csak ugyanolyan látszatdemokrácia, mint a hajdani "népi-demokrácia" volt. A különbség csak annyi, hogy anno nem is voltak kíváncsiak a véleményünkre (sőt: nem is lehetett véleményünk), most viszont elmondhatjuk a véleményünket, de a kutyát sem érdekli. A politikusaink nem a népakaratot képviselik, hanem saját magukat, vagy ami még rosszabb - idegen érdekeket. Semmi nem kötelezi őket választási ígéreteik betartására - bizonyított alkalmatlanság esetén sem válthatók le, legfeljebb 4 év után, de akkor is csak ugyanabból az önjelölt garnitúrából választhatunk (az eredmény: cseberből-vederbe). Az, hogy az egész "politikai elitet" még nem zavartuk el, az a rövid társadalmi emlékezet eredménye. 4, vagy maximum 8 év után mindig "tiszta lappal" indulhatnak újra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!