Tomcat vs Rózsa Misi – Szabad szólást mindenkinek!

2012. április 20. 12:13

Kedves Rózsa Misi: szinte semmiben nem értek veled egyet. Mégis, hol és miként tudok neked ez ügyben segíteni?

2012. április 20. 12:13
Rajcsányi Gellért
Mandiner

„Számomra a jelen ügyben nem Rózsa Misi nézetei érdekesek: gondoljon és írjon a demokrácia jelen állapotáról azt, amit akar. És gondoljon és írjon egy Tomcat szintű közszereplőről azt, amit akar. Ha minden úgy történt, ahogy Rózsa leírta, akkor ki kell mondanom: nem normális, hogy sok százezres büntetésre ítélnek civileket csak azért, mert egy közismerten közszereplést, feltűnést és konfliktusos helyzeteket kereső (és akkor finoman fogalmaztam) bloggerről, azaz közszereplőről megírják a maguk éles véleményét.

»Hát ilyen a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggő joggyakorlat Magyarországon. Bízom benne, hogy mindazok akik egy jobb világ reményében a holokauszttagadás törvényt megszavazták, azok átérzik a helyzet fonákságát (semmivel sem csökkent szelídült azóta a gyűlöletbeszéd, sőt!) , s ha anyagilag tehetik (közülük ez elég sokaknak menne) akkor szolidaritást vállalnak Veled!« – írja Rózsa bejegyzése alatt Gulyás József, tudják, az a volt SZDSZ-es képviselő, aki hiteles liberális tudott maradni, és aki egyedüliként (!) szavazott nemmel a parlamentben a holokauszt és a kommunizmus bűneinek tagadását büntetőjoggal korlátozó jogszabályokra. 

Kedves Rózsa Misi: szinte semmiben nem értek veled egyet. Mégis, hol és miként tudok neked ez ügyben segíteni? Szabad szólást mindenkinek, nem csak a patvarkodó provokátoroknak!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2012. április 21. 14:18
és mit keres a simicskó a közgépben? lopja a fityesz a zemberek pénzét tönkreteszi az országot: http://www.napi.hu/tozsdek-piacok/sotetebbe_valtak_magyarorszag_kilatasai_leszakadunk_a_regiotol_is.517043.html orbán = gyurcsány
csigafattyu
2012. április 21. 12:42
Szevasz, Vejmelka! Csak nyugodtan próbálkozz, ahogy évek óta, hátha sikerül rávenned az adóhivatalt, hogy arra menjen rá, akire te akarod. Minden per után ígérgeted, hogy sose jön meg a pénz, de valahogy mindig megjön. A múltkori névtelen feljelentésed is 1,3 millát jövedelmezett a végén. Jó szórakozást, neked mennyi a fizetésed?
Hajdú Sógor
2012. április 21. 11:58
Mindenesetre a bombagyár felhasználóinak névsora napvilágra került 2007-ben.
geraz51
2012. április 21. 11:35
Tomcat egy jót már csinált életében,benyomott annak a másik degenerált fasznak,Novák gyereknek. Mikor veszitek már észre ,hogy a libsik meg komcsik erre játszanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!