Fico munkában

2012. április 18. 08:29

Két hétig bírta ki Robert Fico miniszterelnökként Magyarország fricskázása nélkül.

2012. április 18. 08:29
Pataky István
MNO

„Vélhetően Fico csak a miheztartás végett, a magyarellenes szavazóknak szánt üzenetként említette meg, hogy csak Magyarország tekintetében nem lesz változás, bár a szlovák miniszterelnököt ismerve, semmi sem zárható ki. Amennyiben az eredetileg tervezett törvénymódosítás valósul meg, akkor a magyar állampolgárságot kérvényező felvidéki magyarok számára a helyzet lényegében valóban változatlan marad, de a vállalkozó kedvűeknek nyílik egy jogi kiskapu, hiszen az életvitelszerű magyarországi tartózkodás bizonyítása esetén akkor is megtarthatnák mindkét állampolgárságukat, ha szülőföldjükön, Szlovákiában maradnak. Amúgy Fico már régen elérte célját. A felvidékiek tartanak a retorziótól, attól, hogy jogilag idegenek lesznek saját otthonukban, így finoman szólva sem állnak sorban a magyar állampolgárságért, márpedig Pozsonyban ez volt a cél.

Naivitás lett volna a magyarok ellen Ficóék által elfogadott törvény eltörlését éppen Ficóéktól várni, amikor azon az Iveta Radicová vezette, a Most – Híd pártot is magában foglaló előző kormánykoalíció sem változtatott. Egyelőre ezzel a teherrel kell újraindítani a magyar–szlovák kapcsolatokat. Nem könnyű feladat ez a határon túli magyarok iránti felelősségvállalást politikája előterébe helyező Orbán-kormány számára.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
wartog
2012. április 18. 11:11
Attól ez mégiscsak egy arcul köpése a népünknek.Hitvány kis gyáva szarok vagyunk ha ezt hagyjuk. A Benes dekrétumok miatt sem tudtunk az igazunkért kiállni.Diszkrimináció, megkülönböztetés, kirekesztése a népünknek és sajnos ezt érdemeljük. Köszönjük Károlyi, köszönjük hitsorsosok.
Vhailor
2012. április 18. 09:00
"A felvidékiek tartanak a retorziótól, attól, hogy jogilag idegenek lesznek saját otthonukban, így finoman szólva sem állnak sorban a magyar állampolgárságért." Értem, hogy nyomni kell a propagandát, de ha Fico szó nélkül is hagyta volna a kettős állampolgárságot, akkor sem lenne magasabb érdeklődés a Felvidéken iránta. Az emberek itt egyszerűen leszarják, hogy mennyi állampolgárságuk van, a megélhetés és az anyagi gondok jóval fontosabbak ennél a szimbolikus handabandázásnál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!