Václav Havel halálára

2011. december 21. 14:22

2005-ben azt nyilatkozta a Sme című pozsonyi lapnak, hogy Lech Kaczyński elnöksége vagy Orbán Viktor visszatérése révén fojtó légkör uralhatja el Közép-Európát.

2011. december 21. 14:22
Kőszeg Ferenc
HVG

1985 őszén a Nemzetközi Helsinki Szövetség – egy időben a hivatalos Kulturális Fórummal – alternatív fórumot rendezett a kultúra nyomasztó korlátairól. 2005-ben a Magyar Helsinki Bizottság – a húsz évvel korábbi összejövetelre emlékezve – ismét nemzetközi konferenciát szervezett az emberi jogok helyzetéről. Erre a nosztalgia-konferenciára eljött Havel is. Göncz Árpád beszélgetőtársaként, Szigeti László kérdésére válaszolva az mondta: »Sosem éreztem magam harcosnak. Ellenkezőleg, olyan ember vagyok, aki a harmóniát, a komfortot szereti, aki gyűlöli az összeütközést és a feszültséget. Persze az események menete, a kortársi történelem a hazámban és az alkatom végül arra kényszerítettek, hogy szembeszálljak a rendszerrel.«

Ez a sokkal inkább erkölcsi, mint politikai késztetés a szembeszállásra, akkor sem veszett ki Havelből, amikor elnöki mandátuma lejárt, amikor súlyos betegen legitim módon visszavonulhatott volna a közélettől. Ehelyett a People in Need nevű cseh emberi jogi szervezettel együttműködve rendszeresen fellépett a burmai, a fehérorosz diktatúrák ellen, és a kubai diktatúra ellen is, amelyre sokan máig némi nosztalgiával tekintenek, hiszen ifjú éveikben mégis csak Fidel Castro volt antiimperialista álmaik hőse.

2005-ben azt nyilatkozta a Sme című pozsonyi lapnak, hogy Lech Kaczyński elnöksége vagy Orbán Viktor visszatérése révén fojtó légkör uralhatja el Közép-Európát. 2008-ban viszont – az egykori kelet-német polgárjogi aktivistával, Joachim Gauckkal együtt – első aláírója volt a Prágai Nyilatkozatnak, amely a kommunizmus bűneit, a náci bűnökhöz hasonlóan, emberiesség elleni bűntetteknek minősítette.

Viszont?

De miért viszont?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csíksomlyai
2011. december 22. 06:12
Jevgenyij Jevtusenko: Václav Havel emlékének Már senki sem hisz a politikusok szavának árnyékukban tenyészik a sok gyanús titok. Václav Havelben még bíztak az emberek hitelesítette a börtön, azt amit mondott. Most sírjához zarándokol majd Szacharov árnya, és a füstfelhőből Palach tiszteleg a szellem világa ott áll a gödör peremén s nem az újgazdagok, meg a lüke celebek. A megszállás gyalázata sem lehetett örök a páncélos, ki Morvaországban magát lőtte főbe, mert lánctalpai egy gyermeket véletlen halálra gyúrtak, fejet hajt előtte. És eljön babakocsit tolva a nyolc bátor, röplapok és plakátok borulnak a sírra és megérkezik majd végre ez a szájaló táviratom is, kissé már megsárgulva. Úgy nőttem fel, számokkal a hátamon én a két lágerviselt nagyapa unokája és kerestem a világ ízét, szagát, színét… a szabadságot – egy számozott pufajkában Bősz hóviharként dal fakadt lelkemben nem fojthatta belém a szomszéd gulág rázzuk le magunkról láncaink végre és viruljon ki a szerelmetes szabadság. Ó a szabadság, te nem lehetsz tétova nem mocskolják szárnyad fénylő hímporát a kapzsi szédelgők, a hamis demokraták és a hízelgő, álruhába bújt diktatúrák. Hogyan irtsuk ki a jogtalanság bacilusait? Kinek marad a keze tiszta és makulátlan? Ki az, ki joggal hirdeti az igazság tanait? Erőszak és hazugság nélkül van-e állam? Alkossuk meg a lelkiismeret szabályait melyek tiltják a háborút, a gyűlöletet Gondolom nincsenek egyedül a csehek Václav Havel sírhantja felett. Hitler, Sztálin véres árnyéka már oda de naponta védeni kell a szabadságot és ne feledjük el őrjöngésüket… Václav! – most kitől kérjünk tanácsot? Gágyor Péter fordítása
Faqtya ezredes
2011. december 21. 21:53
Amugy: egy ellenseggel kevesebb. Johet a kovetkezo.
Faqtya ezredes
2011. december 21. 20:53
Kőszeg Ferenc: pruderia-a-gyerekekkel-valo-szex-korlatlan-uldozese.
Faqtya ezredes
2011. december 21. 20:49
Pedofil geci.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!