Macera

„A bejelentők meglepetésére a kiérkező rendőrök nem szöszöltek a nyomrögzítéssel, viszont annál több energiát fektettek abba, hogy a tulajdonost lebeszéljék az ujjlenyomatok vételéről. Érveik a következők voltak: ha sikerül ujjlenyomatot rögzíteni, a biztosító majd a betörőn próbálja meg behajtani a kárt, ami, ugye, nem ígér busás kártalanítást. Ha viszont hanyagolják a rögzítést, gyorsabban jutnak a biztosítás alapján nekik járó összeghez.

A cégtulajdonos és kollégái köpninyelni nem tudtak az »ajánlat« után. Felhívták a rendőrök figyelmét, hogy van elképzelésük a tettesek kilétéről. Nem ez volt ugyanis az első eset az utcában. Az is tudható, mely két-három család áll a betörések mögött. A lakók ezért riasztóláncot állítottak föl: ha valamelyikük gyanús mozgást észlel a környéken, jelenti a rendőrségnek. Az idegen autókat pedig lefényképezik. Ezt tették pár hete is, amikor egy gépjármű – amely más alkalommal is cirkált az utcában – szokatlanul sokáig parkolt a közelben, a benne ülők pedig a házat fotózták, ahova később betörtek.

A rendőr erre azt mondta, jobb, ha elfelejtik a fotókat, azok csak arra alkalmasak, hogy a betörés bejelentőit rágalmazás címén elővegyék.

Értik? Manapság a bűnöző, a bűn üldözése a bonyodalom maga, minden sokkal egyszerűbb, ha futni hagyjuk a gazembert. Nincs az a sok macera a kapitányságon, a biztosítónál. Félévente, évente ugyan akad egy kis kellemetlenség, rendet kell tenni a betörők után, de nyilván csak az akadékoskodókat zavarja ez a helyzet.”