Ha csak dísznek kellek, nem folytatom tovább

2011. július 01. 10:46

Egye fene, legyen egységes irányítás alatt a hivatal, a többi azonban nem magyarázható racionálisan. Interjú.

2011. július 01. 10:46
Fülöp Sándor
Origo

„Az egybiztosos rendszer önmagában még nem indokolná, hogy ha helyettesként működik is a jövő nemzedékek ügyének felelőse, megfosszák a hatásköreitől is.

Egyetértünk. Ez valóban túl lett spilázva. Egye fene, legyen egységes irányítás alatt a hivatal, a többi azonban nem magyarázható racionálisan. Szabó Máté a hatékonyságra hivatkozva kezdeményezte az átalakítást, pedig azzal sosem volt gond, nézzék csak meg bármelyik év statisztikáit. Nagyon rossz üzenet lenne, ha elvennék a jelenlegi hatásköröket, és a stábot sem lenne szabad bántani. A munkatársaink harmada például nem jogász, hanem egy-egy terület szakértője - környezetgazdász, vegyészmérnök vagy biológus - hiszen ahhoz, hogy egy-egy környezeti konfliktusra megfelelő választ adjunk, egészen speciális képzettségre van szükség. Hogy fogja az ilyen ügyeket, kérdezem én, az általános biztos megoldani a maga alkotmányjogi hátterével és szakértőivel? De igaz ez az adatvédelmi és a kisebbségi biztosra is. Ahhoz, hogy ilyen speciális ügyekkel egyetlen ember képben legyen, nem ombudsman, hanem egy szupermen kell. (...)

Volt olyan ügy, amelyben nem jártak volna el az elmúlt években, ha nem lett volna önálló a hivatal?

Legalább egy tucatnyi. Nem hiszem például, hogy a tubesi radar ügyében eljárhattunk volna különben a HM-mel szemben. Egy általános biztost a legjobb szándék mellett sem gondolom, hogy meg tudtunk volna győzni arról, hogy a kétségkívül fontos honvédelmi érdek mellett védeni kell az ismeretlen hatású sugárzástól az ott élő 160 ezer embert is. Egy másik példa, amikor a fővárosi szmogriadó rendelettel kapcsolatban kiadtuk, hogy a környezeti szempontokra és az asztmásokra, betegre tekintettel jogszerű a gépjárműforgalom korlátozása. Néhány héttel később pedig az általános biztos is kiadott egy állásfoglalást, amely a tulajdonhoz való jog és a helyváltoztatás szabadságának korlátozására hivatkozva alkotmányellenesnek mondta a rendeletet. Nem volt az baj, hogy két biztosnak két véleménye volt, így a döntéshozók asztalára ebben az esetben mindkettőt oda lehetett tenni, ha viszont a kettő közül az egyiket elnyomjuk vagy elhallgattatjuk, akkor az igazságnak csak az egyik fele érvényesülhet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
teng-leng
2011. július 01. 12:17
Én azt sem értettem soha, mi az, hogy ombudsman meg emberi jogok…
drieno
2011. július 01. 12:00
lemaradt, hogy : sanyika, nem kellesz, dísznek se
HSL
2011. július 01. 11:37
Ombucimanusok nélkül elleszünk, orvosok nélkül kevésbé. Ráadásul a jövő elkezdődött, manapság a hazai és külföldi netes cikkek, blogok és civilegyletek ingyen és bérmentve ötletelnek, különvéleményeznek osztják az észt.
drieno
2011. július 01. 11:31
most mit gondoljunk erről: "Nem volt az baj, hogy két biztosnak két véleménye volt, így a döntéshozók asztalára ebben az esetben mindkettőt oda lehetett tenni, ha viszont a kettő közül az egyiket elnyomjuk vagy elhallgattatjuk" ha két tökellentmondó véleményt ad két biztos, azzal mitől van beljebb bárki? a szmogriadónak meg pont az a lényege, hogy korlátozzuk a gáz-koromkibocsátást a kevesebb járművel - a helyváltoztatás korlátozása másodrendű ebben a kérdéskörben, pláne hogy nem áll fönn, hiszen tömegközlekedni lehet, s különben se írhatja felül pl az egészséges élethez való jogot az autózáshoz való jog, úgyhogy az általános biztos talpára mindjárt fel is kéne kötni az útilaput, és nem ártana megvizsgáltatni egy komolyabb agyturkásszal bár tudjuk, hogy a jogászoknak joguk van hülyének lenni, de ennyire?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!