Lépéskényszer

2011. március 12. 15:51

Mi, magyarok talán emlékszünk még rá, milyen az első szabadon, félelemérzet nélkül vett lélegzet, micsoda felszabadulást okoz.

2011. március 12. 15:51

„Észak-Afrikában megmozdult az a mérsékelt muszlim tömeg, amely után a Nyugat az elmúlt évtizedben mindig csak vágyakozott. A tömeg, amely nemet mond az al-Kaidára, és a korrupt, kizsákmányoló, paternalista zsarnokokra is. Amely demokráciát követel. Lehet ilyenkor cinikusan mosolyogni, hogy azt sem tudják, mi az, de lássuk be, sokan tudják arrafelé is, mit jelent ez a szó. Thomas Friedman a minap helyesen mutatott rá a New York Timesban: amikor az Egyesült Államokban egy fekete politikus lehet az elnök, mindenki megérti, mi fán terem a szabadság és a demokrácia. A különböző arab nemzetek is megértették, van hazájuk, és az a föld nem »Kadhafi kertje«, ahol a zsarnok saját kénye-kedve szerint azt tehet, amit akar.(...)

 Mi, magyarok talán emlékszünk még rá, milyen az első szabadon, félelemérzet nélkül vett lélegzet, micsoda felszabadulást okoz. Hihetetlen kincs ez, amelyben rengeteg energia lakozik. Most a Nyugat szavahihetőségéről van szó. Az Európán kívüli világnak az öreg kontinens ma már jobbára csak múzeum. Ha nem akarjuk, hogy Európa valóban olyan hely legyen, ahol az elvek vitrin mögé kerülnek mint érdekes, de rég letűnt kacatok, akkor legalább egy repüléstilalmi övezet létesítését meg kellene szavazni több mint két héttel azután, hogy a gondolat először felmerült.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csubakka
2011. március 13. 08:13
Úgy látom Esztike haveri kutya lehet.Nem nyúltak bele photoshop- pal a bukójába - PRE (SS)
tevevanegypupu
2011. március 12. 20:48
Eppen azert mert mi magyarok emlekszunk sot most is tudjuk milyen jo a szabad levego, ne avatkozzunk mas orszag belugyeibe. Es ne kerjunk egyetlen nagyhatalmat sem arra, hogy megtegye.
Peter252
2011. március 12. 18:19
Sajnos úgy néz ki, nem fog az USA és az EU semmit se tenni,..így pedig Kadhafi jól felszerelt és erősen felfegyverzett csapatai rövid időn belül teljesen le fogják verni a felkelést... Ez a tehetetlen Nyugat és az USA közös szégyene is lesz. Eddig még az USA- ban lehetett eddig bízni, ő nem volt olyan tehetetlen mint az ENSZ és az EU, de Obama óta az USA lett mindközül sajnos a legtehetetlenebb és hezitálóbb, szinte gőzük sincs mihez kezdjenek. Bár Obamáról sejteni lehetett, hogy semmiféle katonai lépést nem fog kezdeményezni sehol,..amolyan második Carter, de még gyengébb kiadásban.
várúr
2011. március 12. 17:30
A Nyugat a szavahihetőségét csak a XX. szd-ban négyszer vesztette el (első és második világháború kirobbanásának okai, 1956, 1989-es rendszerváltozás). A XXI. szd-ban már eddig is többször viselkedett alávalóan, pl. srebrenicai mészárlás, Benes-dekrétumok elfogadása, stb. A Nyugat erős államai egymással szemben is többszörös szószegők. Most épp az USA-nak sírnak-rínak, hogy avatkozzon be Líbiában, ugyanakkor orrba-szájba kritizálják az iraki és az afganisztáni háborút. Ha az USA nem bombázza Szerbiát, a nyugati közöny, gyávaság és önzés miatt ma is a népirtó Milosevics lenne hatalmon. Ha nincs az USA, a Szovjetunió és az NDK köszöni szépen, ma is él és virul (a Nyugat jól megvolt velük). A Nyugat orrba-szájba udvarolt véres kommunista diktatúráknak, majd arab terrorrezsimeknek. A Nyugat (Franciaország) tette lehetővé a lehető legelnyomóbb iráni papi rémuralom létrejöttét. A Nyugat (Franciaország külügyminiszter asszonya) a tunéziai diktatúra bukása után egy nappal katona segítséget ígért Ben Ali elnöknek. A nyugati szocintern a tunéziai bukkantyú után jó két héttel törölte az egyetlen tunéziai szoci párt tagságát (30 éve volt szocintern-tag). Helyhiány miatt nem folytatom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!