János, a csodasertés

2011. március 23. 07:29

Elképzelhető, hogy élhetünk egy olyan országban, ahol az iszapömlésnek nem lesz felelőse?

2011. március 23. 07:29

„Kecskékkel hál János, az iszapkárosult csodamalac.

Az egyik nagy kereskedelmi televízió már csak ebből a szempontból foglalkozik a vörösiszap-katasztrófával. A »sportos formájú, élelemszerző rutinjával a többi sertés közül méltán kiemelkedő« János malac sorsa természetesen kihagyhatatlan bulvármindennapjainkból. Ezen nincs is mit vívódni, ez egy ilyen világ, a fogyasztói társadalom kultúrája nem Dosztojevszkijre vagy Gárdonyira épül.

A baj az, hogy úgy tűnik, mintha az októberi tragédia felelőseinek kérdése és sorsa más »képernyőkről« is lekerült volna. Miután a bíróság őrizetbe vétele után két nappal elengedte a Mal vezérét, mintha az úriemberrel a felelősség kérdése is a süllyesztőbe tűnt volna.

Szándékos a számos feltételes mód, a minthák azért sorjáznak, mert a kezdeti döbbenet, pillanatnyi, a jelek szerint csak a médiának szánt önmarcangoló roham után a cég vezetői ügyvédek hadát küldik minden, felelősségüket boncolgató mondatra. Olyan ez, mint egy amerikai bírósági film, ahol az elkövetett bűn már lényegtelen, a jogászi furfang az értékelendő. Ahol a bűnt enyhíti, ha jelentéseket lobogtatnak, amelyek szerint a katasztrófa miatt »eddig senkinél sem találtak jelentős elváltozást«. Aztán csak apró betűvel teszik hozzá, hogy az igazi eredményeket a szűrőközpont akkor tudná kimutatni, amikor eltelik az úgynevezett kifutásos idő, amely előhozhatja a vörösiszappal kapcsolatos betegségeket, krónikus elváltozásokat. Vitáznak létező és vélt engedélyeken, eltűnt iratokon és tanúkon. S maga a bűn már csak fikció. De lehet-e az a tízmilliárdos vagyoni kár, a számokkal nem mérhető természeti katasztrófa, a tíz ember életét követelő iszapömlés? Elképzelhető, hogy élhetünk egy olyan országban, ahol ennek nem lesz felelőse?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trendo
2011. március 23. 19:02
OFF. Az a soktucatnyi adománygyűjtő szervezet, élén a magyar állammal, elszámolt-e már a lakosságtól befolyt pénzzel?
gróf Bercsényi
2011. március 23. 17:21
Magyarországon csodamalacok mellett vannak számosan Szent Tehenek is, akik olyannyira szentek és függetlenek, már önmaguktól is, hogy hozzáértésüket megkérdőjelezni, illetve a megkérdőjelezés lehetőségét fölvetni már önmagában is össztüzet kiváltó bűncselekmény, végső csapás a Szent Liberális Demokráciára! Ilyenek: - a bírók, a bíróságok (az ötven évesnél idősebb bírók egyébként mind MSZMP-tagok voltam különben nem lehettek volna bírók); - az MNB mindenkori (eszdéeszes) elnökei és alelnökei; - zsidó származású filmrendezők, írók és filozófusok; -... -
Honfi-fi
2011. március 23. 09:14
Az elmúlt sok évtizedben, a nagy horderejű ügyek, mind egytől-egyig furcsán alakultak, és nagyon hosszú ideig tartottak. Ennyi idő távlatából, már nagyon jól kirajzolódik, hogy a honi igazságszolgáltatás körül, valami nagyon nem stimmel és bűzlik. Azt ne próbálja nekem senki bedumálni, hogy minden nagy ügynek 10 évekig kell húzódni, és szinte jól kivehetően a bíróságok láthatóan szándékosan minden egyes ügyben erdőbe, vagy vakvágányra viszik az ügyeket.
*ufó*
2011. március 23. 09:09
jó reggelt kívánok, gyula azt már hallottad, hogy 'következmények nélküli ország'? és azt, hogy 'megszívtuk', hmmm?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!