Matolcsyt kicselezték, megtévesztették

2011. február 18. 12:03

Matolcsy megosztotta velünk a bánatát: ami történt, nem az ő tudtával történt. Őt kicselezték, megtévesztették.

2011. február 18. 12:03

„A magyar államháztartás simán kibír akkora hiányeltérést, ami miatt most leesett álla után nyúl Matolcsy, az állomásfőnök. Egykét tizedszázalékpontról beszélünk, más időkben ennek többszöröse sem keltett feltűnést, mindenki tudta, hogy amit év elején ígér a kormány, azt nem érdemes komolyan venni. Brüsszeltől sem kell tartani: amilyen pénzügyi állapotban van most az Európai Unió, bizony nagy bátorság kellene pont rajtunk elverni a port, akik legalább a kötelezően előírt 3 százalék belátható közelségében tartjuk a hiányunkat. A mezőny e tekintetben mögöttünk kullog.

Ám – mint azzal április óta mindannyian tisztában kell hogy legyünk – ez az ország már nem ugyanaz az ország. Például mert örökre szakított az elődök gyakorlatával, a deficit elengedésével, a költségvetési trükkökkel. Ezért osztotta meg velünk Matolcsy a bánatát: hogy tudjuk, ami történt, nem az ő tudtával történt. Őt kicselezték, megtévesztették.

A tettesek beazonosítása is alkalmat adott a meglepődésre. No nem az, hogy az önkormányzatok kutyultak össze mindent. Itt mindig kiszámíthatatlan, mi történik. Több mint háromezer helyhatóság, az pont ennyi önálló költségvetés, még több bankszámla, pályázat és a kiadások ezernyi más formája. Csodálkozásra inkább az ad okot, hogy a Fidesz nem tudta kontroll alatt tartani a testületekben – többnyire többségben – ülő sajátjait. Nem illik a képbe, hogy az önkormányzati adatszolgáltatás, beszámolókészítés rendjén túl nem gondoskodtak formális és informális csatornákon keresztül arról, ne érje meglepetés őket az év végén. Nem ment le egy világos üzenet: »Fiúk, el ne csesszétek nekem!«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
de karatna
2011. február 19. 12:56
A cukor világpiaci ára nem emelkedik! ennek ellenére a kartellbe tömörül, rothadt multinacionális élelmiszer-kereskedelmi láncok 360 FT/kg kiskereskedelmi cukorárat állítanak be. Azt mondták a liberális -judeobolsevik közgazdászok, hogy azért kell a magyar cukorgyártást leállítani, mert a cukor világpiaci árra alacsonyabb, mint a hazai cukorrépára alapozott cukorgyártás. Amely közép-Európa legnagyobb cukor-előállítását jelentette korábban és ez az ágazat egyben az állattenyésztései ágazatok (szarvasmarha, sertés) számára is, mint gyártástechnológiai melléktermék, igen értékes takarmányt szolgáltatott. Azt mondták, hogy a hazai cukorgyártás költségeit soha nem sikerül majd a cukor világpiaci ára alá vinni. ezért hagyjunk fel a répacukor gyártással, számoljuk fel gyárainkat, cukorrépa termelő területeinket. Noha korábban ezt az ipart a magyarosított egykori zsidó Deutsch ( Hatvani-Deutsch) család futtatta fel ( még a háború előtti időkben) amely azután tovább fejlődött. A globalisták seggét nyaló, judeobolsevik neoliberális, hamiskártyás, nyugati rokonaikkal összekacsintó, magukat " közgazdászoknak" nevező hazaáruló sarlatánok, így tették tönkre iparunkat, a magyar jövőt. Rothadjanak meg élve a gazemberek!
gabuci
2011. február 19. 00:52
Egy szó mint száz, szemmel láthatóan több év felkészülés ellenére fingjuk nincs, hogy mit kéne csinálni. A múlt lassan ködbe vész, visszamutogatni sem lesz már érdemes. Aki azt mondja, hogy most jobb az élet, mint a választások előtt (pedig akkor válság volt) az hazudik.
magyarjanka
2011. február 18. 21:41
vannak pazarló önlormányzatok, de vajon Matolcsy tudja e és pl. az okos újságiró hogy 2008 óta a Bajnai illetékcsökkentése, örökösödési adó csökkentése miatt kb 50 milliárddal kevesebb folyik be az önkormányzatokhoz évente, pl. innen a többlethiány mert helyette hitelt vettek fel.
Öreg
2011. február 18. 20:23
Magyarország népességének alakulását két tényező /leegyszerüsitve/ befolyásolja. A kevesebb születő gyerek és a hosszabb élet következtében kevesebb halálozás. Üzenem Kételkedő Urnak, hogy ha nem lett volna szociális népszavazás, akkor ez utóbbi sem fékezné a népességfogyás ütemét. Abban az időszakban- a vizitdij, a kórházi ellátási dij, a falra szerelt széf /vajon ez kinek az üzlete volt, érdemes lenne megvizsgálni/ időszakában - környezetemben ismertem embereket, akik betegségük ellenére nem mentek orvoshoz, vagy kivizsgálásra, mert az a kis összeg is sok volt. Természetesen ezt nem hitte el Mengelica nevü jeles miniszterünk. Gyurcsány ide térne vissza, mivel a hires szociális érzékenysége csak jelszó, milliárdoséknál nem bir jelentőséggel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!