Így beteg a magyar sajtó

2010. december 20. 07:26

A hvg főmunkatársa olyan szégyenletes bukást vizionál az eljövendő magyar EU-elnökségnek, hogy az már a nemzetrontással határos.

2010. december 20. 07:26
„A hvg »fókuszában« Kocsis Györgyi főmunkatárs eredetileg a láthatóan kielégíthetetlen Orbán-gyűlöletének kifejtésére kapott ugyan teret, ám ő inkább a magyar újságírás legsúlyosabb bajait felvonultató példatárat alkotott.

A legalapvetőbb szakmai szabályokat felrúgó szerzőnő ugyanis nevén nevezett forrás megjelölése nélküli, ám saját véleményként sem jegyzett állítások sorára alapozva olyan szégyenletes bukást vizionál az eljövendő magyar EU-elnökségnek, hogy az már egyenesen a nemzetrontással határos.

Nehogy magunk is holmi változás korabeli szeszélyes indulatok áldozatának tűnjünk, csupán az elengedhetetlenül szükséges kommentárral ellátott idézetekkel adnánk kóstolót abból, hogy az ezerszer áldott sajtószabadságnak e honban micsoda mélységes csapdái is leendnek.

Alcím: »A kétharmados hazai felhatalmazás okozta elbizakodottság kikezdte az Orbán-kormány nemzetközi tekintélyét. (...)«

Majd: »Egy menet közbeni kormányválságnál csak a kormányzati túlhatalom veszélyezteti jobban egy soros EU-elnökség sikerét«.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2010. december 20. 15:31
Hozzátéve: ilyenkor örülök igazán, hogy Kocsis firkász bandáját mi választók eltakarítottuk a hatalom közeléből. A partvonalon kívül hadd rinyáljanak. Kellenek a példához, hogy mit kell még kiganajozni.
kérdés
2010. december 20. 15:26
A cikkhez annyit még: a szabadelvűség nekem nem azt jelentené, hogy a valóságtól teljesen elrugaszkodott fanzáziáját éli ki az újságíró szabadon, hogy követendő elvet és gyakorlatot kreálhasson belőle. Hanem jelentene pl. értelmes kritikát, argumentálást, ill. alternatíva állítást, vagy valós alapú összehasonlítást. De semmi esetre sem irracionális vizionálást.
GY. F.űegér
2010. december 20. 13:58
Na nehogy már egy nyavalyás HVG cikk miatt ne sikerüljön az EU-elnökség...
MakkA
2010. december 20. 13:15
Ezt a cikket azért írták, hogy az osztrákok, németek sajtója idézhesse, hogy az itteni "mértékadó" újságíróknak ez a véleménye. Két hét múlva meg a Népszabadság fogja idézni, hogy a német lapok milyen veszélyt látnak. MA
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!