Brüsszel, baj van!

2010. november 17. 08:41

Az EU vészesen közel került ahhoz, hogy magába szippantsa egy pénzügyi válság, ahonnan már nem lesz visszaút.

2010. november 17. 08:41

„Autodidakta csillagászaink pusztán csak egymást pásztázva nem is gondolják, mennyire reális mostanság fekete lyukakról elmélkedni a gazdaságpolitikai diskurzusok részeként. Látómezejük szűkös: valójában ugyanis az Európai Unió vészesen közel került ahhoz, hogy magába szippantsa egy még az eddiginél is mélyebb pénzügyi válság, ahonnan már nem lesz visszaút.

Mindez nem az én vészmadárkodásom, hanem az Európai Tanács elnöke, Herman Van Rompuy gondolja úgy, hogy maga az unió sem menekül meg, ha „nem leszünk képesek kezelni az eurózónában dúló adósságválságot”. A görög krízist még úgy ahogy átvészelte a szervezet pénzügyi mechanizmusa, ám azóta az írek és a portugálok is jelezték: Brüszszel, még egy kis baj van!

Szökik tehát az oxigén nagyon, de a magyarok kabinjából egyre csak kicsinyes civódások zaja szűrődik ki. Brüsszel számára nem is igazán érhető, miről. Onnan azt látják, hogy a soron következő kapitány – Magyarország adja januártól az elnökséget az EU-ban – csapatában nagy a lökdösődés, hogy ki férjen oda az ablakhoz. Ahonnan aztán valóban festői kilátás nyílik – az egyre jobban örvénylő fekete lyukra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trendo
2010. november 17. 18:57
Jobb is, ha nem vezetik be nálunk az eurót, az átváltásnál a tömegek még meglevő megtakarításait is lefölöznék, a spekuláción a brókerok gazdagodnának, mi meg itt állnánk a várvavárt Monoply-pénzünkkel a markunkban, ami nem fog semmit érni.
magnamater
2010. november 17. 14:17
A végén még előnyünkre válik, hogy nem vezették be az eurót.
kaktusz
2010. november 17. 10:06
En azt tartom erdekesnek hogy mindamellet hogy eleg rendesen a levegoben van mar a bukas "szaga", meg mindig sokan ott vannak leakadva hogy mikor lesz bevezetve az Euro. Ugy nez ki mire bevezetnek lehet mar nem is lesz :D
Machiavelli
2010. november 17. 09:11
Csak ki kéne már mondani végre, hogy nem fizetjük vissza a különböző hedge fundoknak az államadósságokat! Végtére is - nem akarok álnaívnak tűnni - de a nép választja a kormányzatokat és nem a hedge fundok és pénzeberek, még akkor sem, ha az utóbbiak finanszírozzák is őket. De mit sem fog ez érni, ha nem gazdálkodunk utána rendesen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!