Asztalra csapnék a parlamentben

2010. május 26. 14:49

Hiller István az MSZP nevében megpróbált egy kis európaiságot csempészni az összetartozásos maszlagba.

2010. május 26. 14:49

„A trianoni emléknapról szóló javaslatot Kövér László és Semjén Zsolt nyújtotta be, tekintettel arra, hogy június 4-én érdemes visszatekinteni a magyarság legnagyobb nemzeti tragédiájára, az elcsatolást eredményező békediktátumra. A lényeg tehát a közös gyász és az összetartozás jelképezése egy hivatalossá tett fekete ünneppel. A hosszú bajszú fideszes szerint a kilencvenedik évforduló után új korszak kezdődhet minden honfitársunk számára, a KDNP vezérszónoka pedig egyenesen biztonságot óhajt sugallni a népnek ezzel a kezdeményezéssel.

Amivel egyébként semmi baj nincs, csak éppen az időzítést furcsállom. Egy frissen összeült törvényhozó testület, amelynek elsöprő többsége romokban érzi az országot, nekiáll nyalogatni a történelmi sebeket, ahelyett, hogy az előtte tornyosuló problémákat próbálná megoldani. Hiller István az MSZP nevében megpróbált ugyan egy kis európaiságot csempészni az összetartozásos maszlagba, hiszen mosolyogtató módon a május kilencediki uniós naphoz hasonlította hazánk tragédiájának évfordulóját. Vona Gábor és vele együtt a Jobbik természetesen gratulált a törvénybe iktatandó gyászünnephez, még akkor is, ha ez az ő nemzeti vitorlájukból vonja ki a szelet. Mile Lajos pedig az LMP képviseletében egyetértően hablatyolt valamit a trauma feldolgozásáról, meg a Kárpát-medence békességéről.

Hé, emberek, nem ezzel kellene most foglalkozni! - csaptam volna indulatosan az asztalra, ha honanya lennék. De úgy, hogy az előttem heverő laptop kijelzőjén megremegjenek a pasziánszos kártyalapok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viktus
2010. május 27. 09:13
Látszik nő ... sőt gondolom liberális még mellé. "Hé, emberek, nem ezzel kellene most foglalkozni!" - Hé Alexa elkellene menned egy építkezésre pl. betonozni láthatnád a házat is az alapozással kezdik aztán jönnek a falak, és a tető. A múltunk rendezése az alap amire aztán lehet építeni.
Hús-Hagyó Miklós
2010. május 27. 08:30
meg kell szolgálni valamivel a hilleri adományt... az meg már más lap, hogy egy ilyen nőszemélt vett hiller pifti súlyos milliókért magának
bmucsai
2010. május 27. 07:50
"Hiller István az MSZP nevében megpróbált egy kis európaiságot csempészni az összetartozásos maszlagba. " Nincs közöd az összetartozáshoz! IDEGEN VAGY! Takarodj a p*csába szemét!
marós
2010. május 27. 07:43
Az elmult 8 évben csak én aggódtam az európaiságért, miközben a szocik, és a szadeszesek lopták az adófízetők pénzét. Et.-nő fel tetszett ébredni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!