Obama üzenetei

2010. március 24. 12:52

Barack Obama eddig azt érte el, hogy a palesztinok nem bíznak benne, az izraeliek pedig nem veszik komolyan.

2010. március 24. 12:52
„Barack Obama eddig azt érte el, hogy a palesztinok nem bíznak benne, az izraeliek pedig nem veszik komolyan. Nem véletlenül. Az elnök tavaly nyáron nyomást gyakorolt Izraelre, hogy fagyaszsza be a telepek építését. A palesztinok felbátorodtak. Merész, bár már tudjuk, átgondolatlan lépés volt ez Washingtontól. Az eredeti elgondolás szerint szeptemberben, az ENSZ közgyűlésén már be lehetett volna jelenteni, hogy megkezdik a tárgyalásokat. Netanjahu azonban meg se rezzent, s végül mindössze egy kínos kézfogást lehetett összehozni New Yorkban közte és Abbasz között. Azóta nem is hajlandók leülni egymással.

Most Obamának azt kell megmutatnia, hogy tud harcolni. A Közel-Kelet veszélyes üzem. David Petraeus tábornok, a térségért felelős Középső Parancsnokság feje a múlt héten a szenátus egyik bizottsága előtt azt mondta: az izraeli–palesztin konfliktus rossz színben tünteti fel az Egyesült Államokat, mert úgy tűnik, mintha Izrael pártját fogná. Magyarul: a viszály amerikai katonák életébe kerül Irakban, Afganisztánban, esetleg Pakisztánban. Ezt az összefüggést Izrael évek óta tagadja. Mindenesetre az izraeli sajtó szerint állítólag Biden is azt mondta az izraeli kormányfőnek: »Ez kezd nekünk veszélyessé válni!« Mindebből úgy tűnhet: az üzenetek ideje lejárt.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2010. március 24. 15:01
Egyszer, nem most, úgyis véget ér Izrael állam pátyolgatása amerikai részről, már csak azért is mert iszonyatos pénzekbe kerül. Magának Izrael államnak sikerült minden szomszédjával összeveszni, sőt az európai szövetségesek is egyre fogynak, illetve a baráti állami megnyilvánulások mögött állampolgári ellenvélemény húzódik. Ebből a lehetetlen helyzetből ki tud-e törni a jelenleg erőszakos, pökhendi és buta izraeli diplomácia az a nagy kérdés. Az állam alakulása után, sőt az első arab - izraeli háborúban is hatalmas nemzetközi rokonszenv övezte a zsidó államot. Azóta hajthatatlan magatartásával, az értelmezhetetlen" megelőző csapásaival", iszonyatos kegyetlenségével, tárgyalás és kompromisszumképtelenségével, a nemzetközi szervezetek határozatainak nyílt negligálásával, és a vele egyet nem értők állandó antiszemitázásával a szimpátia lassan de határozottan ellenérzéssé alakult át. Ostoba politikája rengeteg szenvedést fog okozni polgárainak, akik eléggé tudatlanul nem mérték fel milyen apró pöttyök az arab tengerben, akik szintén nem a megbocsátásról és kompromisszumkészségről híresek.
tevevanegypupu
2010. március 24. 13:01
A kovetkezo otven evben most foglalkozhatnanak egy kicsit a megnyomoritott palesztinokkal is..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!