Mit csináljunk a Jobbikkal?

2010. március 05. 08:19

Minden ötödik magyar úgy véli, hogy a cigánykérdés legjobb értője a Jobbik. Miért is gondolnának mást, ha máshonnan nem érkezik értelmezés?

2010. március 05. 08:19
„A Jobbik azt ígéri, hogy igazságot szolgáltat és rendet tesz, emiatt élvezi a 10-15 százalékos népszerűséget, és nem amiatt, hogy Nagy-Magyarországot szeretne vagy imádja a Horthy-korszakot, netán az alkotmányt a Szent Korona-tanra építené újjá, de még Izrael-ellenességét is alighanem kevesen tudják követni. Ezekről mit sem tudnak az emberek, s arról se sokat, hogy milyen nehézségekkel is jár és hogyan is lehetne megküzdeni a cigánykérdéssel. Az emberek úgy vélik - legalábbis minden ötödik magyar állampolgár -, hogy a cigánykérdés legjobb hazai értője a Jobbik. Miért is gondolnának mást, ha máshonnan nem érkezik értelmezés?

A cigányügyi szakértővé válás imidzse épp úgy felvethet médiakritikát, mint a PC (politikailag korrekt) beszéd vagy a szélsőjobb elhallgatása és a velük való ügyetlenkedés. Egyes verekedésekről, bűncselekményekről szóló beszámolóikban az újságírók nem a hírérték logikája alapján szelektáltak, hanem a feszültség csökkentésének értékét követték, melyre más megoldást, mint az elhallgatást nem találtak. Csakhogy e módszer nem működik már az új médiaközegben. Az események iránt érdeklődő esetenként kénytelen a Jobbik honlapjaira vándorolni, hogy megismerkedjen a történtek részleteivel. Így aztán nem csodálkozhatunk azon, ha a cigányügy értőjeként a Jobbik jelenik meg. (...)

A minőségi sajtó nem engedheti át a társadalmi problémák hírközlését a szélsőséges pártok csatornáinak. Az elfogult véleményvezérek nem nőhetnek a kapuőrök fölé, és a kapuőrség nem igazodhat a politikailag korrekt beszéd értékrendjéhez, legalábbis a tényközlés tekintetében nem. A dolgok értelmezésében és megvilágításában szintén nem hagyhatja, hogy a vezető szerepet a szélsőséges pártok vegyék át.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kanpalisoda
2010. március 05. 16:29
"máshonnan nem érkezik értelmezés" Persze mert a jobbik kivételével mindenki hajt a cigányok szavazataira. "az újságírók...a feszültség csökkentésének értékét követték, melyre más megoldást, mint az elhallgatást nem találtak." Jó kommunista módjára. 20 évvel a szabadság kitörése után! Ennyit a sajtószabad zsurnalisztákról.
StavrosMenace
2010. március 05. 14:52
zsóti csani flashmob
buckafej
2010. március 05. 09:37
A cigánykérdés egy része rendészeti kérdés. De vajon a 800 000 aluliskolázott, alacsony munkakultúrájú, rosszul szocializálódó réteget pusztán csak a rendőrség megerősítésével kezelni lehet? Nem lehet kiírtani. Nem lehet kitelepíteni. Marad az integráció lassú és sok kínlódással járó folyamata, mégha ez nem is népszerű. Ez persze nem jelenti azt, hogy a bűnöző életmódot választókat, a tudatosan munkakerülőket, a beilleszkedni nem akarókat pátyolgatni kellene, mint eddig. De azért a rendőrségen kívül fontos feladata van a szociális szférának, az oktatásnak, és persze a keményebb közigazgatásnak és igazságszolgáltatásnak. Szemléletet kell formálni példaadással, és jogászként azt mondom, hogy akire az nem hat eléggé szigorú és következetesen betartatott törvényekkel, pl. iskolalátogatás megkövetelése, normális életkörülmények biztosításának kényszere a családok részéről, segélyezés feltételekhez kötése stb.
Árvíz miatt zárva
2010. március 05. 08:40
Már maga a cím is úgy hangzik, mintha az 50-es évek Szabad Nép vezércikkét olvasná az ember.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!