Az egypártrendszer felé?

2010. február 17. 22:15

Úgy tűnik, hosszú idő után újra egy irányba mutatnak a politikai erővonalak.

2010. február 17. 22:15
„Egy »centrális politikai erőtérben«, ahogy Orbán fogalmaz, valóban könnyebb egy országot irányítani, gazdaságot felügyelni, bizonyos hatalom által favorizált elképzeléseket megvalósítani. Nem kell évente bíbelődni például a költségvetéssel, lehet kettő, három vagy négyévente is dönteni a büdzséről, és lehet csökkenteni a plenáris ülések számát, vagy nem felállítani egyetlen ellenzék által javasolt parlamenti vizsgálóbizottságot sem. Lehet ellenzék nélkül is kormányozni.

Bajnai felvetései egy esetleges nagykoalícióról számos racionális elemet tartalmaznak, elég, ha az ország hatékonyabb működését jelenleg gúzsba kötő kétharmados törvényekre utalok, ám a kormányfő maga is elismeri, hogy ennek a felállásnak jelen politikai környezetben semmi realitása nincsen. Legnagyobb valószínűsége pillanatnyilag egy elsöprő - akár kétharmados - Fidesz-győzelemnek van. Onnantól kezdve egyedül Orbán Viktoron és csapatán múlik, hogy a demokratikus játékszabályok szerint él-e a hatalmával. Amennyiben igen, sok sikert hozzá.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
állambácsi
2010. február 18. 13:47
címkék között olvasható: "demokrócia" Ez valami szójáték? Mert annak szellemes.
savanyú józsef
2010. február 18. 13:35
Ez a nagykoalíció kb. olyan, mint amikor a Gyalog-galoppban a Fekete Lovag döntetlent ajánl Artúr királynak a harc végén.
bmucsai
2010. február 18. 13:25
A "centrális politikai erőtér" centrumában a nemzeti elkötelezettség áll. Két szélén a nemzeti jobb oldal (radikálisok) és a nemzeti bal oldal áll. A centrumban a FIDESZ és szövetségesei. Ebben az erőtérben nincs helye az országot gyarmati sorba süllyesztő multináci politizálásnak. Nemzeti bal oldal jelenleg sajnos nem létezik. Természetesen számolni kell az olyan vélemény fasiszták ellenállására, mint a cikk írója.
Google
2010. február 18. 12:41
Urak, olvassák el, ott van az eredeti cikk alján: kételkedni és ha kell, ellen is fog állni a fiatalember. Eddig sem ártott volna!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!