Tippelhet, hol létesülnek majd a Karácsony vezette főváros bringasztrádái

Kőrösi Koppány városfejlesztési szakember, a Budapest Műhely vezetője óvatosságra intett.

Kőrösi Koppány városfejlesztési szakember, a Budapest Műhely vezetője óvatosságra intett.
A BP Műhely szerint a fővárosnak nincs annyi pénze, hogy rekultiválja, azaz befektetésre alkalmassá tegye a területet.
Szepesfalvy Anna fideszes képviselő arra is rámutatott, hogy az előző városvezetés „szívós munkával” rendet tartott a város közterületein, parkjaiban, megállókban és az aluljárókban.
Vitézy Dávid úgy látszik nem lát különbséget a Szent István napi rendezvények alatti forgalmi változások és Budapest dilettáns megbénítása vagy épp az értelmetlen lezárások között.
A Fidesz szerint a Fővárosi Közgyűlésben mindenki eltáncolja a maga kis műsorát, aztán Karácsony–Tisza–Vitézy–DK közös finálé lesz belőle.
Maga lenne a gyönyör, ha az Üllői úton két sávot a kerékpárosok kapnának, két sávot a gyalogosok, míg egy-egy félsávon csatornákat építenének az evezéshez.
Javában zajlik a MÁV korszerűsítése, a vasút helyzete azonban továbbra is a politikai csatározások egyik terepe. Mennyire hitelesek a kritikák? Van-e már eredménye a fejlesztésnek? Máshol milyen problémákkal küzdenek?
Karácsony Gergely és a villamosok; sokadik fejezet.
A főpolgármester és csapata az ultimátumtól sem riad vissza annak érdekében, hogy a kormány mentse meg Budapestet a csődtől.
Amennyiben az államalapítás ünnepén megvalósulna a közösségi közlekedés leállítása, akkor egy sor Szent István-napi program is fennakadásokba ütközne.
„Minden jóérzésű budapesti nevében fel kell lépnünk az ellen, hogy a gyermekek szeme láttára közpénzből szexuális propaganda zajlódjon Budapest utcáin” – javasolják a kormánypártok a közgyűlésnek. Előzetesünk.
Közgyűlési teljesítményük pedig kifullad annyiban, hogy felolvassák Magyar Péter posztjait.
Maga a főpolgármester invitálta meg a frakcióvezetőt.
A vállalat önmérsékletre kérte a politikusokat.
Senki sem akar politikai céltáblává válni a csődközelbe sodródott főváros cégének az élén.
Őket bünteti ahelyett, hogy megoldást keresne a csődre, amit a Tiszával okoztak.
A baloldali városvezetésnek sikerült oda juttatnia Budapestet, ahová anno Demszkyéknek sikerült utoljára.
Karácsony a Tisza Párt segítségével szavaztatta meg a költségvetést.
A fájdalmas döntés egyik nyilvánvaló oka, hogy Vitézy Dávid senkit nem tűr a BKK élén, aki nem ő maga, vagy akit nem tekint a saját emberének.