Somogy megye

2017. szeptember 20. 19:08
Mi már igen. A megoldásért kattintson!
Mandiner.bor
2017. április 8. 13:56
A dél-balatoni borokat, a somogyi sajtokat, sonkákat, prémium pékárut és hústermékeket közös marketingstratégia mentén fognák össze a jövőben.
Mandiner.család
2017. március 27. 10:50
Igény van rá, kötelező is, csupán a pénz hiányzik a falusi bölcsődék kialakítására. Pályázati forrásokat vennének igénybe a somogyi települések a 2018 végéig kötelezően kialakítandó bölcsődék létrehozására. Kaposfőn az óvodát is felújítanák és bővítenék is, Szennán pedig átalakítással indítanának új bölcsődét. A Sonline.hu összeállítása.
Mandiner.család
2017. február 8. 20:30
A fiatalok több mint egyharmada a nyelvtanulásért, majdnem egynegyede a kalandért, 16 százaléka pedig a kultúrák találkozásából adódó élményért lenne cserediák. A sonline.hu cikke.
Mandiner.család
2017. február 2. 18:13
Mintegy tízezer forinttal nagyobb átlagfizetésről számoltak be a munkavállalók 2016-ban, mint egy évvel korábban – derült ki a fizetések.hu portál adataiból. A portál munkatársa az InfoRádióban elmondta: továbbra is magasabbak a fizetések a fővárosban, illetve a nyugat-magyarországi megyékben.
Reformálna
2016. november 17. 12:42
Már 16 éves kortól megadná a választójogot Dúró Dóra, aki ezzel párhuzamosan ugyanakkor csak annak adna lehetőséget a voksolásra, aki legalább az általános iskolát elvégezte. A javaslat támogatásáról egyelőre még a Jobbik sem döntött.
Mandiner.család
2016. szeptember 22. 16:41
Az éghajlatváltozás miatt a kullancsveszély már gyakorlatilag egész évben fennáll. A vérszívók terjesztette betegségek közvetve, például pasztörizálatlan tej fogyasztásával is fertőznek. Hogyan védekezhetünk?
2015. október 13. 11:49
Ágh János 400 hektárt nyert a somogyi Bábonymegyeren. A környékbeli gazdák elégedetlenek. Az Index riportja.
Migráció
2015. szeptember 21. 07:34
A barcsi Dráva-hídon át is érkeztek migránsok Horvátországból. Az első, mintegy 200 fős csoport vasárnap este gyalog jött át a határon, de az éjszaka még további, több busznyi ember érkezett. Éjszaka megérkezett Zákányba az a 12 szerelvényes vonat, amelyikkel a pályaudvaron rekedt 500 migránst is el tudják szállítani. Korábban egy 1600 és egy 1000 férőhelyes vonat már elindult a regisztrációs pontok felé.
Jönnek
2015. szeptember 17. 20:53
Egy nap alatt összeomlott a horvát bevándorlási rendszer, ezért Baranya és Somogy megyében tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet lesz, és megkezdődik a fizikai határzár építése, közölte Szijjártó Péter külügyminiszter, aki holland és görög kollégájának is üzent.
2015. augusztus 6. 08:05
A Nógrád megyei Cserháthalápon, a Somogy megyei Szentbalázson és a Pest megyei Tápiószelén időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap, ahol polgármestereket és önkormányzati képviselőket választanak.
2015. június 26. 11:57
A Jobbik azt követeli, hogy országgyűlési képviselőként tanúsítson jogkövető magatartást, és haladéktalanul tegyen feljelentést a környezetében lévő - ahogy fogalmaz - maffiózók ellen, tárja fel a bűnszervezetet!
2015. június 26. 11:37
A Fidesz baranyai elnöke tudja, hogy kik osztják az észt és a lóvét az övéi közül, sőt felhívja Orbán Viktor miniszterelnök figyelmét: Viktor! Vedd már észre! Ezek maffiózók!
2015. június 25. 15:51
Elkeserítő a helyzet. Én is hibás vagyok. Azt hittem, egy jó ügyért csak ki kell állni, aztán minden megy magától. Hát nem így van…
2015. május 22. 10:52
A Gyurcsányok apám elmondása szerint, a mai Szlovákia területéről jöttek Magyarországra és Somogyban kötöttek ki. ‪#‎bevandorlovagyok ‬‪#‎multikulturalisvagyok‬
Mandiner.Balaton
2015. május 9. 12:44
Somogy, Veszprém és Zala megye összefogását sürgeti a Demokratikus Koalíció a boltok vasárnapi zárva tartása ellen. A párt szerint ha a kormány nem hátrál meg, a teljes nyári szezon is elúszhat.
Mandiner.keresztény
2015. március 30. 10:58
Elfogták a balatonkeresztúri templom fosztogatóit a marcali rendőrök. Kiderült, hogy az elmúlt egy évben több templomból is loptak kegytárgyakat – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. tavaly március óta fosztogatta a templomot egy siófoki házaspár és egy szigethalmi férfi az eddigi adatok szerint. A nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik.
2014. szeptember 2. 18:19
Elhunyt a Fidesz-KDNP marcali polgármesterjelöltje, Dénes Zsolt. Az 52 éves orvos-politikus szombaton agyvérzésben halt meg.

összesen: 46 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó