Radics Béla

Cigányság, magyarság, zene
2017. december 6. 15:16
Mi, cigányok azért értünk egyet Orbán bevándorlásellenes politikájával, mert érintve vagyunk benne – fejtegeti lapunknak Kathy-Horváth Lajos hegedűművész, zeneszerző. A Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ vezetője elmondta: a cigányok nem akarják lebontani a történelmi egyházakat, mint a migránsok, többek között ezért is elsőként inkább a romák helyzetét kellene rendbe tenni Európában. Kathy-Horváth mesélt a budapesti Harlem életéről, a zene világáról és nagy zenészek rég elfeledett történeteiről. Azt is kifejtette, hogyan tudja közös nevezőre hozni cigány és magyar identitását. Nagyinterjúnk.
Mandiner.fesztivál
Blues
2016. március 14. 17:32
„Nem volt semmilyen cél. Annyi történt, hogy a rádióban meghallottam a Beatles While My Guitar Gently Weeps című dalát, azon belül is azt, ahogy Clapton játssza rajta a szólót. Készen voltam. Attól kezdve nem érdekelt semmi más. Ez az alaphelyzet pedig azóta sem változott.” Zenéről, zenészlétről, cigány muzsikusokról, no meg politikáról, komcsikról, migránsokról faggattuk Tátrai Tibort. A március 15-e alkalmából Érdemes Művésszé választott legendás gitáros egyébként szereti a kokárdát: a 2002-ben még hónapokig hordta az ünnep után, hogy bosszantsa vele az SZDSZ-t. Nagyinterjúnk.
2014. november 13. 10:26
Még az Ön főnöke, Gyurcsány Ferenc is szimpatizált már Jobbikos cigányellenes programtervezetekkel (a gyermekeink kollégiumi kiemelése a családból), a Miskolci polgármesterjelöltjeiket már nem is említve. Önök Jobbikosok csak nem akarnak róla tudomást venni!
2013. július 12. 08:10
„A Sakk-Mattnak egy sziget kellene, ahol játszanak.” Órás sorok, tömegek, Radics Béla.
Mandiner.fesztivál
2013. április 15. 18:13
Emléktábla és szobor után utcát is elneveznek Radics Béláról, a legendás gitárosról Angyalföldön – közölte a XIII. kerületi önkormányzat hétfőn az MTI-vel. A névadó ünnepséget kedden délután tartják a Vőlegény utca és a Göncöl utca közötti területen.
Mandiner.média
2012. április 3. 09:40
Szándékunkban állt egy olyan személyt is megszólaltatni, aki kritizálta Forgács István írását. A kritikák három emblematikus figurája azonban sajnos visszautasították a felkérésünket.
2010. július 21. 20:46
Roma és nem roma civil szervezetek tüntettek a Jobbik faji megkülönböztetései és kirekesztő politikája ellen a parlament előtt.