Mire fogjuk költeni a TISZA-kormány által hazahozott 16,4 milliárd eurót?

A felsorolás közel sem teljes, de máris hoztunk nektek néhány példát a fejlesztésekre.


A felsorolás közel sem teljes, de máris hoztunk nektek néhány példát a fejlesztésekre.


A résztvevők a nyílt nap során nemcsak a képzésekbe, hanem a FIT közösségi életébe is közelebbről bepillanthattak.


Önazonosságunk alapja nem változhat: közösségünk a magyar polgárosodás közössége.


Kollár Liza, az MCC Roma Tehetség Program középiskolás diákja hálás azért, hogy a művészi tehetségét is kibontakoztathatja.


Opera- és musicalbemutatók, lézershow-val egybekötött könnyűzenei koncert, jazz- és borfesztivál: május 16-án elrajtolt a Margitszigeti Szabadtéri Színház négy hónapos kulturális rendezvénysorozata. Bán Teodóra művészeti vezetőt kérdeztük.


Sikerült Magyarországot bekapcsolni a nemzetközi oktatási vérkeringésbe, és hazai szinten is új diskurzusok indultak el.


Tűcsereprogramok, dekriminalizáció és Soros-NGO-k: a Tisza Párt körül sorakozó aktivisták és „szakértők” radikálisan átírhatják Magyarország drogpolitikáját.


A május 9-ig tartó eseményen az előadások mellett koncertek, kertmozi, családi programok és honvédségi bemutatók is várják az érdeklődőket.



Bukarest 298 harcjármű beszerzését tervezi, a program jelentős részét uniós hitelből finanszírozzák.



Nem is kell rá sokat várni, hogy kiderüljön, mennyire voltak reálisak.


A Tisza Párt a kampány során fűt-fát ígért, hogy tompítsa a kiszivárgott terveinek pusztító hatását.


A 8 milliárd eurós klímacsomag senkinek sem nyerte el a tetszését: a gazdasági szakemberek szerint túl költséges, a környezetvédők szerint nem elég zöld.


Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója hangsúlyozta, céljuk, hogy minden feltételt megteremtsenek ahhoz, hogy a fiatal kutatók Magyarországról indulva is jelentős eredményeket érjenek el, és innen hatással legyenek a világra.


Emberek indultak útnak a Hold felé.


A Tisza-vezér ráadásul azt hazudta, hogy az ügyben jogerősen pert nyert. Az igazság ezzel szemben az, hogy két jogerős ítélet született az ügyben, és egyik sem Magyar Péternek ad igazat.



Az ország bármely településén elérhető lehetőséggel élve a háztartások legalább 30 százalékkal csökkenthetik energiafelhasználásukat.


Mesterszintű tárgyalástechnika és konfliktuskezelés a magyar vállalatok vezetőinek.
