Neukölln

Párhuzamos társadalmak
2018. március 7. 18:50
Egyre több berlini érzi úgy, hogy a menekültek érkezése óta növekszik a bűnözés, a német főváros pedig „a rettegés helyévé” változott.
2017. november 4. 13:07
A kerület szociáldemokrata polgármestere szerint nem mecsetről, csupán „keleties kastélyról” van szó.
2017. augusztus 17. 12:46
Még szerencse, hogy ott az erős német baloldal, amelyik nyilván alig várja, hogy megvédjen egy fenyegetett kisebbséget. Gondolnánk.
2015. november 11. 10:01
A ZDF dokumentumfilmje szerint a 20-30 éve Németországban élő muzulmán családokban is másodrangúként kezelik a nőket: nem mehetnek osztálykirándulásra, előfordul, hogy unokatestvérükhöz kellene hozzámenniük, és ha nem engedelmeskednek, halálra kövezhetik őket.
2015. október 21. 02:10
Lesújtó politikai tapasztalat, hogy egyrészt ezeket az országokat nyugodtan lehetne szörnyállamoknak nevezni, hiszen diktátoraik az emberi jogokat nyíltan semmibe vették, másrészt viszont az egyszerű líbiai, afgán vagy iraki lakos számára mégis jobb, biztonságosabb és kiszámíthatóbb volt alattuk az élet, mint most. A nagyhatalmak minden bizonnyal feltámasztanák Kadhafit és Szaddám Huszeint, ha tehetnék.
2013. szeptember 15. 12:35
Józsefváros rákerült a Vice magazin egyik listájára, melyben azokat a helyeket sorolják fel, amiket tanácsos elkerülni. A listán szerepel Berlin egyik korábban problémás, ma egyre inkább felkapott városrésze, Neukölln is.