Németország

Fokozódik
2017. március 24. 07:47
Felülvizsgálja Törökország az EU-hoz köthető politikai és gazdasági szálait – nyilatkozta Recep Tayyip Erdogan csütörtökön. A török elnök hangsúlyozta: a Brüsszellel kötött menekültügyi megállapodásra is sor fog kerülni.
2017. március 23. 18:08
Amerika helyét Berlin jelenleg nem tudja és nem is akarja átvenni. Merkelt a „nyugati világ vezetőjének” nevezni – ezt legfeljebb csak valamiféle gyerekes Trump-ellenes düh igazolhatja.
Präsi
2017. március 22. 13:57
Úgy tett, ahogy ígérte: politikus elnöke lesz Németországnak. A külügyminiszterséget államfőségre cserélő szocdem Frank-Walter Steinmeier szerdai beiktatási beszédében visszautasította a török elnök nácizós hasonlatait, beszólt a nemzetállampártiaknak és populistáknak, a németeket pedig felszólította: bátran álljanak ki a demokrácia mellett.
2017. március 22. 10:55
George Soros az unió »felszentelt« helyiségeiben hirdette meg a teendőket migránsügyben. Vélhetően Angela Merkel ebből értett.
Mandiner.bor
2017. március 21. 19:51
Áprilisban kerül a német boltok polcaira a Dr. Oetker legújabb terméke, a fagyasztott csokis pizza. Fogyókúrázóknak nem nagyon ajánlott a fogyasztása.
2017. március 21. 16:30
A németországi török közösségben feszültség uralkodik: Erdogan török elnök kritikusai félnek az erdoganistáktól – írja a FAZ.
2017. március 21. 09:14
Angela Merkel német kancellár a török politikusok kampányrendezvényeinek betiltását kezdeményezi, ha Ankara nem hagy fel a nácizással - tudósít az Euronews.
2017. március 21. 07:24
Nem kérdés, Schulz esetleges kancellárrá választása az eddigi legnagyobb veszélyt jelentené a magyar kormány számára.
2017. március 20. 22:51
Ezek olyan fejlemények, amik ellen védekeznünk kell. Én akarok Németország következő kancellárja lenni.
2017. március 20. 21:55
Az a Schulz tehát, akit Berlusconi már évekkel ezelőtt úgy jellemzett, hogy tökéletesen megfelelne egy náci tábor kápójának szerepére, most révbe ért.
2017. március 20. 12:56
Az amerikai keménykedés/szövetségesi elbizonytalanodás tovább erősítheti az európai haderő létrehozásával kapcsolatos gondolkodást.
2017. március 20. 08:06
Több ezer ember tüntetett vasárnap Frankfurtban az EU mellett. A demonstráció szervezője szerint a demokrácia veszélyben van, a demokraták pedig hallgatnak.
„Alapvető képességgé kell tenni a programozást”
2017. március 20. 07:49
Az írás, az olvasás és a számolás mellé a programozást is be kell emelni az alapvető képességek közé – mondta Angela Merkel vasárnap este a világ legnagyobb információs technológiai szakkiállításán,a hannoveri CeBIT-en. A német kancellár szerint egy új világtörténelmi korszak van kibontakozóban.
Egy a tábor, egy a zászló
2017. március 19. 18:26
Rekordszintű eredménnyel, a küldöttek 100 százalékos támogatásával választották meg Martin Schulzot a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének vasárnap Berlinben a párt rendkívüli kongresszusán. Az Európai Parlament volt elnöke kiemelte: a „deregulációs őrület” veszélyezteti a demokráciát.
Mandiner.jog
Hereroi felkelés, 1904
2017. március 18. 11:57
Namíbia kormánya döntött: harmincmilliárd dolláros kártérítésért perlik Németországot a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt az 1904 és 1907 közötti hereroi felkelés véres leverése miatt, amelynek során több mint 65 ezer embert öltek meg. A délnyugat-afrikai ország akkoriban német gyarmat volt.
Találkozó
2017. március 17. 20:55
Először találkozott egymással Donald Trump és Angela Merkel. A tárgyalást követő sajtótájékoztatón Trump főleg a közös érdekeket hangsúlyozta, dicsérte Németország NATO-szerepvállalását és Merkel erőfeszítéseit az ukrán válság békés rendezésére, ugyanakkor újra hitet tett a határok ellenőrzése mellett, mondván a bevándorlás nem jog, az állampolgárok biztonsága az első.
Mandiner.migráció
Migráció
2017. március 17. 15:39
Sikeres és működik az illegális migráció feltartóztatásáról született EU-török megállapodás a német kormány szerint.
2017. március 17. 14:57
Új gyárat épít Kecskeméten a német ElringKlinger autóipari beszállító. A 6,5 milliárd forintos beruházással 700 új munkahelyet hoznak létre a városban. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára ennek kapcsán elmondta: a V4-ek már nagyobb kétoldalú kereskedelmet folytatnak Németországgal, mint az USA.

összesen: 1595 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó