Liszt Ferenc

2018. június 11. 14:03
Liszt-, Debussy- és Csajkovszkij-művek, valamint Liszt Gounod- és Mozart-feldolgozásai szólalnak meg pénteken.
2018. március 12. 09:23
A dokumentumok között van az a kotta is, amelybe Liszt maga írta bele Petőfi A Magyarok Istene című versének szövegét.
2017. szeptember 4. 16:00
Idén nyáron Hongkongban zajlott a legnagyobb hárfás seregszemle, a 13. Hárfa Világkongresszus.
Mandiner.fesztivál
Tomoki Szakata
2016. szeptember 12. 21:36
A verseny résztvevői Liszt Ferenc szellemét idézték meg a pódiumon – mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a 14. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny vasárnapi díjátadóján. A 15 ezer eurós első díjat Tomoki Szakata japán versenyző vehette át. A döntő egyetlen magyar versenyzője, Kocsis Krisztián különdíjat kapott.
Csodazongora
2015. január 21. 21:42
A magyar kultúra olyan fonál, amely egybeszövi a nemzetnek a világ különböző részeibe sodródott és szakított részeit – fejtette ki Orbán Viktor a magyar kultúra napja alkalmából a Zeneakadémián. Orbán szerint a minden magyart egymáshoz fűző kulturális kötelék tehet bennünket erős és nagy nemzetté.
2013. október 22. 21:08
Orbán Viktor a felújított zeneakadémiát megnyitó gálaműsoron beszélt arról, hogy a magyarok talán leginkább a zenén keresztül tudnak kommunikálni a világgal, mivel nyelvünket kevesen értik meg.
Mandiner.fesztivál
2012. augusztus 21. 11:46
Liszt Ferenc kevésbé ismert műveit mutatják be hétfőtől Esztergomban; az ötödik alkalommal megrendezett Liszt-héten olyan ismert előadókat hallhat a közönség, mint Király Csaba, Nicholas Clapton, valamint Ránki Dezső és Klukon Edit, akik fiukkal, Ránki Fülöppel együtt lépnek fel.
2011. december 21. 10:34
Liszt Ferencet és Munkácsy Mihályt közösen ábrázoló festményt kapott ajándékba a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, melyet az 1-es terminál galériájában helyeztek el.
2011. november 3. 09:32
Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára hirdetett rövidfilmpályázatot a Nefmi. A fődíjat Szabó Máté kapta Magyar rapszódia című animációs filmjéért.
2011. október 22. 18:32
A látomásos Liszt-apokalipszisen nem kérhető számon sem az ünnepelt életrajzának és életművének az időbeli sorrendje, sem a teljessége.
2011. szeptember 22. 12:10
Gyöngyössy Bence filmet készít Liszt Ferenc utolsó éveiről Az Utolsó rapszódia címmel. A főszerepben Jordán Tamást láthatjuk majd.
Fanatic
2011. augusztus 22. 15:51
A brit The Independent szerint Budapest kedvenc zeneszerzője Liszt Ferenc, hiszen számos Liszt-koncertet rendeznek, valamint közterületek és intézmények vannak róla elnevezve.
2011. július 4. 20:55
Nincs rászorulva, nem arról van szó, de egy kétszáz éves komponistának azért nem árt a sztárolás.
2011. május 27. 18:58
Magánkihallgatáson fogadta pénteken XVI. Benedek pápa a magyar köztársasági elnököt és feleségét.
2011. április 13. 08:25
Nincs szó arról, hogy Liszt vállalhatatlan volna. Csak egyszerűen nem elég érdekes.
2011. április 1. 12:04
Liszt Ferenc egyik hangversenyzongorája a Német Szövetségi Kulturális Alapítvány támogatásával újul meg.
2011. március 31. 15:15
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár március 30-án, nyílt pályázatot írt ki Liszt Ferenc életét, munkásságát bemutató rövidfilmekre.
2011. március 9. 16:57
Szavakon vitatkozik a kormány és a tárcaközi bizottság. Valószínűleg Liszt Ferenc nevét veszi fel Ferihegy.

összesen: 23 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó