Schiffer András azokról, akiket Magyar Péter bebörtönözne: „Ezt hívják úgy, hogy sajtószabadság”

Az ügyvéd szerint már csak egy cenzúraosztályt kellene felállítani, az élére Lendvai Ildikót javasolja.

Az ügyvéd szerint már csak egy cenzúraosztályt kellene felállítani, az élére Lendvai Ildikót javasolja.
A történelem a jelek szerint megismétli önmagát.
Csillag István elvtárs szerint a tusványosi beszéd a fogatlan oroszlán beszéde volt.
Először nem értettem. Miért jó a kormánynak, ha gyanúsítottként beidézik Karácsonyt?
Lendvaitól Katona Tamásig ér a sor.
Miniszterelnök úr, tévedni tetszik. Azon a napon nem Csurka csinált Önből ismert embert, hanem a halott Nagy Imre.
A mutogatós bácsi ezúttal is sokféle kommentet kap.
Vitányi Iván tudós, politikus születésének – csaknem – 100. évfordulóján Dobrev Klára soviniszta, nacionalista, bezárkózó, gonosz politikusokról beszélt.
Lendvai Ildikónak az volt a benyomása Balatonőszödön, hogy „ezt most túljátszotta a Feri”.
Ha esetleg majd nem ő vezeti az országot, akkor még több ideje lesz a klubvezetésre.
Az érzékeny lehet, hiszen már leéghetett róla a bőr.
Magyar Péter nem ilyen hódolóra vágyott, aki hozza magával a kiebrudalt balos figurákat.
Mit szólna egy harcos üdvözlethez Orbánnak? Pár nyilatkozat arról, hogy feltétel nélkül támogatja az újraválasztását?