Döbbenetes statisztikák a magyar utakról

Halálutakról számol be az Eurostat – a legrosszabb helyzet azonban nem Kelet-, hanem Nyugat-Európában van.

Halálutakról számol be az Eurostat – a legrosszabb helyzet azonban nem Kelet-, hanem Nyugat-Európában van.
Ketten könnyebb, illetve közepes mértékű sérülést szenvedtek, két embert pedig pániktünetekkel vettek kezelésbe – közölték a mentők.
Körképünk az elektromos autók helyzetéről Közép-Európában.
Tovább robog a digitalizáció az EU-ban.
Teljesen felkészültek az újabb hosszú hétvégére.
Kedden elszabadul a pokol a belga fővárosban.
Sokakat hátrányosan fognak érinteni a módosítások.
Az OMSZ szóvivője hangsúlyozta, hogy az ünnep alatt sem árt az óvatosság, de baj esetén azonnal útnak indul a segítség.
Akár másfél-két órával is növekedhet a menetidő.
Megint megengedik a hídfoglalók maroknyi csapatának, hogy két napra megbénítsa Budapestet?
A BKK az utazások megtervezéséhez a BudapestGO alkalmazás használatát, valamint a metrók igénybevételét javasolja a közlekedőknek.
A Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke rámutatott, ha bármilyen forgalmi akadály előfordul a budapesti hidakon, az a külső városrészekre is kihat.
Olyan részletes 3D-s térképet készítenek hazánkról, ami még nem volt.
A Budapest Műhellyel egy olyan szakmai tudásközpont jön létre, amely a főváros fejlesztésére koncentrál.
Az új Duna-híd régóta megoldásra váró közlekedési problémákat fog orvosolni.
Indulás előtt érdemes tájékozódni a BKK (Budapesti Közlekedési Központ) oldalán.
A változásra csak a munkálatok befejezése után lehet számítani.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője leszögezte: „siralmas Budapest helyzete: nincsen főpolgármester-helyettes, törvénytelenül működik a Fővárosi Közgyűlés, (...) a város visszafejlődött”.
A rendőrség megtette a megfelelő intézkedést az ügyben.