Jobbik

2018. július 25. 16:57
A Jobbik, Momentum, LMP hármasa nem a huszadik századi ideológiák meghaladása, hanem azoknak a legprimitívebb leképezése.
2018. július 25. 12:42
Úgy tűnt, mintha az ellenzék a jogi aggályok hangoztatásával a saját szervezetlenségét, lustaságát és a bátortalanságát palástolná.
Kormánypártok
2018. július 25. 09:25
A „politikai tartalmak hiánya miatt” várhatóan nem is tudja majd növelni támogatottságát a legtöbb ellenzéki párt – fejtette ki a Nézőpont Intézet elemzője szerdán az M1-en.
„Szociális nemzeti néppárt”
2018. július 24. 17:48
Új stratégiát kell kidolgoznia a Jobbiknak: szeptember végére leteszik az új alapokat, amelyek mentén politizál majd – jelentette be Sneider Tamás keddi sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt elnöke leszögezte: továbbra is „szociális nemzeti néppártot” akarnak építeni, az irányvonal tehát marad, de valószínűleg sokkal fontosabbak lesznek a szabadságjogok.
2018. július 24. 07:10
Az LMP és a Jobbik, a 21. század pártjai önmagukat falják fel, szakadnak és bomlanak.
2018. július 23. 21:06
Dúró Dórát és Hadházy Ákost fogva tartja a velejéig korrupt politikai osztály három évtizedes hazugságának összefüggő gravitációs tere.
2018. július 23. 14:42
Az LMP és a Jobbik, vagyis a 21. század pártjai önmagukat falják fel, szakadnak és bomlanak.
2018. július 23. 11:08
Most dőlhet el, hogy Európa multikulturális irányt vesz-e, bevándorlókontinens lesz-e, vagy képes lesz kiállni magáért, és megvédi azokat az értékeket, amelyek évszázadok alatt naggyá tették.
2018. július 21. 13:47
Aggódik az akadémiai szabadságért és az egyetemek autonómiájáért a Jobbik.
2018. július 21. 09:12
Merre tart a nemzeti rock? Hogyan változott meg a színtér az elmúlt 15 évben és sikerült-e áttörni a rétegzenék falán? Piros-fehér-zöld zászlók, telt ház, hangerő. Sümegre utaztunk, hogy megnézzük és megkérdezzük a Kárpátia zenekart – és rajongóikat, az igazságot kereső ötéves kisfiútól a felszabaduló anyukákon át a dalokat nem értő, de kedvelő mongol fiatalokig. Riportunk.
2018. július 20. 11:22
Humánerőforrás-katasztrófával fenyeget az oktatás állapota a Jobbik szerint.
2018. július 19. 14:39
A bevándorlás visszaszorítása érdekében nemzeti hatáskörben szükséges határozott lépéseket tenni.
2018. július 18. 13:59
Semmissé nyilvánították a svájci frank alapú hiteleket Horvátországban, Z. Kárpát Dániel szerint ez egyértelmű utat mutat Magyarország számára is.
Költségvetés
2018. július 18. 08:00
Nem ment el szavazni saját javaslatairól a jövő évi költségvetés kapcsán az MSZP-frakció fele – közölte a szerdai Magyar Idők.
2018. július 18. 06:56
Mintha Orbán Viktornak az lenne a dolga, hogy direkt veszítsen, csak mert néhány okostojás az ATV-n ezt javasolja.
Miskolc
2018. július 16. 14:26
A cigányság ismét a fideszes választási csalás eszközévé vált – jelentette ki a miskolci időközi voksolásról szólva a Jobbik országgyűlési képviselője.
2018. július 16. 13:03
Elzúgtak a baloldal forradalmai. Ma már semmit sem jelent az, hogy MSZP, DK, PM, LMP vagy Jobbik, csak ugyanannak a fogalomnak a szinonimái: bukottság.
2018. július 16. 09:51
Mennyire lehet lemaradva az ellenzék a készülődéssel az EP-választásra? Segítünk: nagyon.

összesen: 720 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó