határon túli magyar

2010. március 5. 19:43
Problémának tartja a 20 százalékos szlovákiai hivatali nyelvhasználati küszöböt az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, ezért felszólította az illetékes szlovák hatóságokat annak felülvizsgálatára.
2010. március 5. 10:13
A Nap és a Hold című dokumentumfilm nyerte az első díjat a VI. Nemzetiségi Filmszemlén, amelyet csütörtökön rendezett az MTV Kisebbségi Műsorok Szerkesztősége az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
2010. március 4. 12:01
Szerda este kutyasétáltatás közben lőttek családi háza előtt az MKP politikusára. Basternák László Nyitra megye önkormányzati képviselője, Ógyalla főellenőrére.
2010. március 4. 11:03
A magyar párt szerint a törvény jóváhagyott formájában senkit sem fog hazafiasságra nevelni, épp ellenkezőleg. A jogszabály ráadásul előbb vagy utóbb úgyis érvényét veszti.
2010. március 1. 15:38
A nácizmus bűncselekményeinek a kivizsgálására hivatott nürnbergi bíróság mintájára a kommunizmus bűneit vizsgáló nemzetközi bíróság felállítását javasolja Tőkés László. A romániai EP-képviselő szerint nem alkalmazható kettős mérce a totalitárius rendszerek megítélésében.
2010. február 24. 10:42
Helyi egyetemisták kezdeményezésére tüntetett több mint háromszáz civil Révkomáromban az anyanyelv szabad használatért, kimondva-kimondatlanul is a szlovákiai nyelvtörvény ellen demonstrálva.
2010. február 23. 12:53
A szlovák miniszterelnök Budapesten a visegrádi négyek találkozóján kész Bajnai Gordonnal a nyelvtörvényről pár percig beszélni, de hosszabb tárgyalást nem tervez a magyar kormányfővel.
2010. február 22. 13:38
A kettős állampolgárság odaítélését célzó magyarországi törekvésekről írt a liberális német lap hétfőn, a Michael Frank által jegyzett, Egy idegen anyaország útlevele című cikkében.
2010. február 21. 18:56
Megkapta a működési engedélyt a szabadkai magyar tannyelvű tanítóképző kar. Az Újvidéki Egyetem keretein belül működő szabadkai tanítóképző az első vajdasági magyar autonóm felsőoktatási intézmény.
2010. február 18. 19:27
A nemzet fogalma alkalmatlan a magyarországi és a kisebbségi magyarok viszonyának jellemzésére.
2010. február 17. 20:00
A magyar anyanyelv szabad használatért szerveznek tüntetést diákok Révkomáromban. Az egyetemisták nem akarják, hogy a magyar kisebbség fokozatosan feladja elveit és identitását.
2010. február 15. 19:03
A Nezavisimaia Gazeta nevű orosz napilap szerint a két ország megtette az első lépéseket az egyesülés felé, ami Kelet-Európa destabilizációját eredményezheti.
2010. február 15. 11:21
Németh Zsolt szerint az MSZP azért szüntette meg anno a Magyar Állandó Értekezletet, mert nem tetszett nekik, hogy a határon túli szervezetek támogatják a kettős állampolgárság megadását.
2010. február 11. 13:51
Angol nyelvű transzparenst függesztett ki a kulturális minisztérium pozsonyi épülete elé egy civil szerveződés vezetője, majd feljelentette magát a nyelvtörvény megszegése miatt.
2010. február 10. 15:27
Javasoljuk, hogy szigorú törvényi eszközökkel védjék meg a jövőben a magyar jelképeket, emlékműveket.
2010. február 9. 15:29
A felvidéki Híd párt stratégiája hasonlít a Fórum új irányvonalához. A Híd politikai múlttal rendelkező politikusokat gyűjt össze.
2010. február 8. 17:59
A szlovák külügyminiszter szerint hazugságokat terjeszt a magyar fél.
2010. február 8. 16:40
Elsőként a Cora kínálatában kaphatók, de mások is érdeklődnek.

összesen: 121 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 következő utolsó