Haraszti Gyula

2018. február 22. 07:37
Több mint érdekes Dobrev Klára azon kijelentése is, hogy a Fidesz azért készülhet csalásra, mert „érzi a vesztét”.
2018. február 9. 20:59
Népszerű lenne az a krimi, amelyben egy kis, közép-európai ország egykori ifjúkommunista vezetőjéről, későbbi miniszterelnökéről kiderül, hogy kémeket engedett a sasfészekbe vagy oroszokat a spájzba.
2018. január 17. 15:53
Senki sem titkolt el semmit, ráadásul nincs is 1300 befogadott migráns Magyarországon.
2018. január 10. 08:41
Áll egy afganisztáni leszbikus nő a magyar tranzitzónában, akár egy égszínkék szobor.
2017. október 30. 17:42
A Momentum folyamatosan nyitott kapukat dönget.
2017. szeptember 20. 15:52
Van tehát bőven korrupciós ügy, amit fel kell tárni a jövőben. A nagy részük pedig nem a jelenlegi kormányhoz, hanem éppen az ellenzékhez köthető.
2017. augusztus 23. 10:03
Botka inkább azért vág olyan képet, mintha a fogát húznák, ha meghallja Gyurcsány nevét, mert maga is tudja, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke kiszámíthatatlan, veszélyes ember.
2017. június 28. 07:16
Az amerikai tőzsdespekulánsnak és az Európai Bizottság elnökének hosszan tartó csókja a jelképe kezd lenni mindannak, ami miatt számos fórumon már csak Eurábiaként kezdik emlegetni az öreg kontinenst.
2017. június 13. 18:30
Már fenik az agyaraikat az önmagukat civil aktivistának álcázó Soros-fiúk/lányok a háttérben, akik legfőképpen arra vágynak, hogy végre elindulhasson Budapesten az idei táncpartiknál komolyabb akciókkal fűszerezett zavarkeltés.
2017. április 24. 07:20
A Magyar Szocialista Párt ma már nem más, mint ócska és alávaló provokatőrök gyülekezete a jelenlegi ellenzék egy részével együtt.
2017. február 7. 07:27
Az ítélőtábla tanácsvezetőjének egy teljes óra sem volt elég, hogy felsorolja, milyen alaphibákat vétett, illetve milyen jogsértéseket követett el a vörösiszapperben első fokon eljáró bíró.
2016. december 29. 10:32
A valódi menekülteknek menedéket kell nyújtani, ez keresztényi kötelesség, az illegális bevándorlókat azonban ki kell utasítani a kontinensről. Csak így maradhat ugyanis Európa az európaiaké.
2016. szeptember 16. 21:45
Jó szívvel nem gondolhatunk másra, mint hogy Gyurcsányt manapság súlyos rémálmok gyötrik. És a minap arra riadt fel, hogy éppen több száz KGB-s kerítette be azon a zavargáson, amelyet az oroszok által megzsarolt Orbán Viktor szervezett meg.
Mandiner.migráció
2016. szeptember 5. 19:20
A terroristáknak elemi érdekük, hogy a migráció folytatódjon Európa felé. Így bejuttathatnak egy nehezen integrálható, viszont könnyen radikalizálható tömeget a „szabad világba”.
2016. június 2. 15:13
Talán nem véletlen, hogy a Jobbik volt és jelenlegi elnökére több mint száz küldött, minden ötödik szavazó nemmel voksolt.
2016. január 25. 11:30
Úgy tűnik, hogy nálunk ma már az emberek biztonsága sem számít, ha valamiből pártpolitikai kérdést lehet csinálni.
2015. október 16. 08:54
Reméljük, végre lehetősége lesz az ellenzéknek arra, hogy bebizonyítsa, az ország védelmének érdekében képes félretenni a kicsinyes politikai érdekeit.
Mandiner.média
Ilyen az új
2015. szeptember 1. 09:09
Konzervatív közéleti napilap, húsz oldal, 180 forint. Kicsit keresni kellett az Astoria újságosánál az új kormányközeli napilapot, az újságos se nagyon tudta, miről van szó, végül a Nemzeti Sport alatt, a hirdetési újságok között, messze a közéleti napilapoktól ráleltünk a Magyar Időkre.

összesen: 32 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó