diktatúra

2018. január 22. 22:52
A diktátorok lakájai között pedig tömegével találhattunk – mi parasztok – belvárosi, egyetemi értelmiségieket.
2018. január 22. 18:32
Orbán Viktor mindent kipróbált már Magyarországon, és ez az a rendszer, ami működik. Interjú.
2018. január 22. 11:06
Az ellenzéki pártoknak a győzelem esélye érdekében valamikor léptéket, koncepciót, retorikát kell majd váltaniuk.
2018. január 18. 18:29
Ez a fajta harcmodor a Magyar Köztársaság nyolcadik szabad választása előtt tarthatatlan és tűrhetetlen.
2018. január 14. 15:08
A hódmezővásárhelyi plébános reméli, hogy a beszéde után az emberek helyesen fognak majd dönteni a szavazófülkében.
Évindító ülés
2018. január 12. 19:46
A DK aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy vegyék el azoktól az ukrán és orosz állampolgároktól a magyar nyugdíjat, akik csak amiatt jelentkeztek be a határ menti magyar falvakba – jelentette be Gyurcsány Ferenc pénteken. A DK elnöke diktatúráról, embertelen hirdetésekről, a külhoni magyarok szavazati jogáról is beszélt, az egyházakat pedig bírálta.
Börtönbe kerülhetnek a jobbikosok?
2018. január 9. 17:42
Nem fogja befizetni a 331 millió forintnyi bírságot a költségvetésbe a Jobbik, ezért Vona Gábor 15 napot adott a számvevőszéknek az „alkotmányellenes eljárás” beszüntetéséhez.
2018. január 2. 18:22
Szerintem a félelem- és gyűlöletkeltés nagy ár ahhoz, hogy egy nemzetet ezzel vakítsanak el.
2017. december 21. 13:15
A messiási magatartás kisiklott és fals alakja, ha valaki gondolatot talál, és elhatározza, hogy ennek nevében az emberiséget egyszerre megváltja, azonnal és az egészet.
„Maffiaállam”
2017. november 28. 19:21
Simicska Lajos újra akcióba lendült. Az ellenzéki milliárdos mára virradóan három Soros-plakátot firkált össze, ezt követően pedig az RTL Klub Híradójának nyilatkozott. Úgy fogalmazott, Mészáros Lőrincet tehetségtelen senkinek tartja, Orbán Viktor pedig despotikus rendszert épít.
2017. november 20. 15:22
Az orbáni modell annyiban feltétlen működik, amennyiben nincs ötlete a leszalámizott ellenzéknek, hogyan cserélje le a többség a kisebbség diktatúráját.
2017. november 20. 15:09
Előbb lassan, majd gyorsuló ütemben minden szétrohadt.
2017. november 16. 16:53
Vajon van-e kulturális diktatúra, és ha igen, akkor az hogyan és miben nyilvánul meg? Vajon igaza van-e a balliberális holdudvarnak?
2017. november 12. 13:51
Ha az AfD megfelel napjaink populizmusértelmezésének, ebből nem azt a következtetést kell levonni, hogy kevesebb populizmus kell a politikában.
2017. november 10. 09:20
Ideje lenne már kilépni abból a kognitív disszonanciából, amely Marx mai szimpatizánsaiban él, miszerint szép eszmékről van szó, amelyeket rosszul kiviteleztek.
2017. november 8. 17:58
A bolsevizmus mind a mai napig szalonképes eszmének számít az európai baloldal számára.
2017. november 6. 13:47
A művelt Nyugat semmit sem adott önzetlenül az elmúlt másfél évszázadban a törököknek, araboknak és kurdoknak.
2017. október 20. 08:11
Aztán ha már a hazai kritikus hangok nem elegendők, akkor megszólaltatnak egy amerikai kakukkot, aki telehuhog mindent – bocs baglyok! – a butaságaival.

összesen: 391 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó