2010. március 13. 09:19
»Ibolya, végigcsinálom«, ezt mondta nekem Bokros Lajos.
2010. március 10. 09:28
A Vállalkozók Szövetsége a Reformokért kormányfőjelöltje úgy érzi, egyedülálló zenei műsorával a többi ember előtt jár, mivel olyan dolgokat is meglát, amit a politikusok nem. Fásy Mesterházyt bármikor kihívná egy vitára, Bokrost viszont túl okos fiúnak tartja.
2010. március 9. 21:06
Kire szavazzanak a liberálisok? – tette fel a kérdést keddi rendezvényén a Republikon Intézet. Lendvai Ildikó, Navracsics Tibor, Bokros Lajos és Schiffer András keresték erre a választ, és nem meglepő módon mindegyik politikus saját pártjában találta azt meg. A Mandiner riportja a helyszínről.
2010. március 4. 15:08
Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) EP-frakció elnöke szerint Bokrosnak kiforrott nézetei vannak arról, hogyan lehet leküzdeni a válságot.
2010. március 2. 13:23
Bokros Lajos sajtótájékoztatóján elhatárolódott a Jobbiktól és kijelentette: az MDF felveszi a küzdelmet azokkal, akik Magyarországot ismét olyan eszmékkel akarják elárasztani, amelyek többször is a történelem szemétdombjára juttatták az országot.
2010. március 1. 13:28
Az MDF kormányfőjelöltje vidéki országjárásának első állomásán, Békéscsabán újfent a reformok kritikus tömegének szükségességéről beszélt. A párt kampányáról szólva elmondta: nem ígérgetnek felelőtlenül és nem akarják altatni a társadalmat.
2010. február 28. 11:50
Bokros szerint a jövő héten már az MDF minden jelöltjének meglesz az induláshoz szükséges mennyiségű kopogtatócédulája.
2010. február 26. 17:39
A Forsense kutatása szerint az európai értelemben vett konzervatívok támogatottsága csupán 2-3 százalék, maximum 7 százalékot érhetnek el a választásokon.
2010. február 24. 14:57
A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint nem változott érdemben a pártok támogatottsága. A Fidesznek meglenne a kétharmad a parlamentben, mint ahogy Bajnai Gordont teljesítményét is kétharmadra értékelik a választók.
2010. február 23. 11:51
A civilizált pártok a Jobbik-szerű mozgalmakat nem tekintik szalonképes erőknek és nem is állnak velük szóba.
2010. február 22. 17:46
A pártok támogatottsága érdemben nem változott a Forsense februári felmérése szerint. Továbbra is három párt jutna be biztosan a parlamentbe, ugyanakkor az LMP ismét elérte a bejutáshoz szükséges 5 százalékos támogatottságot.
2010. február 21. 14:35
Vitára hívja Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje Mesterházy Attilát, az MSZP jelöltjét – közölte Kerék-Bárczy Szabolcs. Azt várják Mesterházy Attilától, hogy nyílt vitán mérje össze elképzeléseit Bokros Lajossal és az MDF programjával.
2010. február 19. 18:29
Szigorú következményei lesznek a Demokrata Fórumban a „kibeszélésnek”, a többségi akarat ellen tett minden lépésnek - döntött a párt választmánya. Emellett a testület több, mint 90 százalékos egyetértéssel elfogadta a párt friss kampánystratégiáját is.
2010. február 19. 10:16
Az elégedetlen kormányfőjelölt a Lehet Más a Politika felé kacsintgat a Magyar Nemzet szerint. Az érintettek azonban cáfolják az értesülést.
2010. február 19. 08:40
A Századvég legújabb felmérése szerint az erőviszonyok nem változtak. A biztos pártválasztók körében a Fidesz magabiztos 58%-ot kapna, az MSZP 23-at, a Jobbik pedig 10-et.
2010. február 19. 08:01
Országos választmányi ülést tart az MDF. Dávid Ibolya szerint pártja „saját belső demokráciája” okozta nehézségeinek kezelése érdekében ül össze.
2010. február 18. 17:34
A Századvég Alapítvány februári közvélemény-kutatása szerint a pártok megítélése februárban nagyban megegyezik a januárival. Három párt érné el a parlamenti küszöböt, a Fidesz stabilan őrzi vezető pozícióját.
2010. február 18. 10:12
Az Önök kampányának jót tenne, ha olyan hölgyek is szerephez jutnának benne, akik hangsúlyosabb keblekkel rendelkeznek.