BME

Pont Ott
2018. július 25. 21:01
Kétezerrel többen kezdhetik meg egyetemi tanulmányaikat idén, mint tavaly: olyan szak is volt, ahová a maximális 500 pontra volt szükség. Kattintson, összeszedtük a fontos tudnivalókat.
2017. december 28. 10:36
A SMOG-1 rádiófrekvenciás szennyezettségi térképet alkotna a bolygóról.
GTK-tól GTI-ig
2017. augusztus 9. 14:38
Alaposan felkavarta az állóvizet a hír, hogy a BME negyven oktatója igazol át az ELTE-hez, amivel nehéz helyzetbe kerül a Műegyetem gazdasági képzéseinek zöme. Az akció mögött sokan Andor Györgyöt, a BME volt dékánját sejtik, aki június óta már az ELTE új Gazdálkodástudományi Intézetében dolgozik, s akit 2016 novemberében rúgtak ki a Műegyetemről. Andor a Mandinernek azt mondja: nem volt összehangolt akció a BME-n, az egyetem azonban teljesen máshogy tekintett a karra, mint a kar saját magára, ebből fakadtak az ellentétek. A ügy hátteréről és az egész felsőoktatást érintő következményeiről beszélgettünk Andor Györggyel.
2017. augusztus 2. 22:48
​Közel negyven oktató távozik 2017 szeptemberétől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karáról. Egyelőre nem tudni, miért távoznak az oktatók az egyetemről.
Mandiner.család
2017. február 11. 10:00
Egy különleges program szombatra: a RobonAUT nevű egyetemisták közötti robotautó verseny. Dióhéjban: távirányítós versenyautót kell átépíteni önvezető robotautóvá és ügyességi, valamint gyorsasági futamon kell megmérkőzni a csapatoknak. Az esemény nagyon szórakoztató, több szponzorral a háttérben, élő közvetítéssel, bemutatókkal, közönségszavazással, ajándék sorsolással, látványos, profi rendezéssel várják a nézőket. Kiváló családos programlehetőség kisgyerekekkel is, akár pár órára is. Aki nem műszaki érdeklődésű, annak is élvezetes esemény. A verseny időpontja: 2017. febr. 11. szombat 10h Helyszín: BME Q épület aula, 1117, Bp. Magyar tudósok körútja 2. (a Petőfi hídtól 4 perc séta) A rendezvény ingyenes.
Mandiner.egyetem
BME-ELTE
2017. január 19. 18:30
A jövőben is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működik majd a a gazdaság- és társadalomtudományi kar, nem csatolják a képzéskört az ELTE-hez – tájékoztatott csütörtökön az oktatási államtitkárság.
Mandiner.egyetem
ELTE-BME
2016. december 13. 12:26
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem szenátusa megszavazta, hogy a BME Gazdálkodás- és Társadalomtudományi Karát az intézménybe integrálják. Maga a kar kérte a fenntartótól, hogy átkerülhessenek az ELTE-re. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkársága előző héten kezdeményezte a kar áthelyezését. 2017. augusztusától már az ELTE intézményén belül folyhatnak a BME érintett képzései.
Brüsszel/Moszkva?
2016. október 22. 17:45
Lázár János Szentesen egy '56-os megemlékezésen arról beszélt: sokan a mai eszükkel már máshogy csinálnák '89-et is; forradalmibban, '56-hoz hasonlóan. Szerinte elkeserítő, hogy a magyar nemzeti szuverenitás programja most is kivívhatja egy hatalom, Brüsszel haragját. Eközben Boross Péter a Műegyetem rakparton felrótta az amerikaiaknak, hogy kiállítják a Népszabadság utolsó számát és aggódnak a magyar sajtószabadságért.
Mandiner.egyetem
2016. október 18. 11:41
Nem válaszoltak az adatigénylésre, most pénz kérnek érte – pert bukhat a BME az Átlátszó Oktatás ellen.
2016. május 24. 13:18
Épp oda épít mélygarázs a kormány a budai Várban, ahol nyolcvan évvel ezelőtt megcsőúszott a hegyoldal – írja az Index. Az akkori megerősítési munkálatoknak még ma is megvannak a nyomai a környékbeli utcákban. A lakók tartanak a beruházástól, a BME docense szerint viszont akár még jól is jöhet a mélygarázsépítés a környékbeli házaknak, már ha jól csinálják.
Mandiner.egyetem
2016. január 28. 15:36
Nyelvoktatásban mélyen az uniós átlag alatt vagyunk – mondta Navracsics Tibor a felsőoktatás helyzetéről rendezett budapesti konferencián, csütörtökön. Az Európai Unió oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa kiemelte: a felsőoktatásnak stratégiai jelentősége van az EU versenyképességének megőrzésében.
Mandiner.egyetem
2016. január 21. 11:58
Az elmúlt mintegy két évben nagyon sok minden történt a felsőoktatásban. Minden változás a hallgatókért van – fogalmazott az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás megnyitóján elmondott beszédében a felsőoktatási államtitkár. Palkovics László kitért arra is: eddig a stratégiai változások történtek meg a magyar felsőoktatásban, most pedig a tartalmi változások következnek majd. Többek között át fogják alakítani a hallgatói juttatási rendszert is, erről hamarosan az egyeztetések is megkezdődnek.
Mandiner.egyetem
Felvi
2016. január 20. 20:57
Keresztféléves képzésekre idén csaknem öt és fél ezren jelentkeztek, közülük 4388-at vettek fel, és kezdhetik meg tanulmányaikat februárban. Alapképzésre 353, felsőoktatási szakképzésre 115, mesterképzésre pedig 3920 hallgatót vettek fel.
Mandiner.vállalkozás
2015. november 25. 16:56
Halácsy Péter, a Prezi társalapítója szerint ahelyett, hogy rögtön beleugornánk egy saját vállalkozásba, az első ötletbe, ami tetszik, jobb megkeresni azt a környezetet, céget, ahol tanulni tudunk.
Mandiner.sci-fi
Mitől okos az okosváros?
2015. október 26. 09:30
Mitől okos egy város? Milyen városban fogunk élni 20 év múlva? Milyen kihívásokra keresi a választ a smart city? Jóllehet a jövő jóslatai ingoványos területre vezetnek bennünket, de ezekre a kérdésekre a szakemberek valós fejlesztésen és terveken keresztül keresik a választ. Tudósításunk az MCC múlt szerdai előadásairól.
Mandiner.fesztivál
2015. szeptember 25. 13:19
Pénteken van a Kutatók éjszakája: országszerte 41 városban, 150-nél is több helyszínen mintegy kétezer program közül válogathatnak az érdeklődők a 10. alkalommal megszervezett ingyenes rendezvényen, amelynek célja közelebb hozni a természettudományt a társadalomhoz és népszerűsíteni a kutatói életformát.
2015. július 24. 11:32
Csak demográfiai okokból vettek fel valamivel kevesebb diákot idén az egyetemekre és főiskolákra, mint tavaly, de az arányok lényegében nem változtak – mondta el a felsőoktatási államtitkár. Idén 72 ezer diák kezdheti meg felsőfokú tanulmányait, közülük 55 800-an állami ösztöndíjasként.
2015. július 23. 21:52
Csütörtök este kihirdették a felvételi ponthatárokat a szeptembertől induló egyetemi képzésekre. Idén 105 ezren jelentkeztek felsőoktatási képzésre, a legtöbben a műszaki, illetve a gazdaságtudományi képzésekre szerettek volna bejutni.

összesen: 54 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó