2010. szeptember 4. 19:56
Hetero Büszkeség Napját tartottak szombaton Budapesten; a megmozdulás alig száz résztvevője végighaladt a meleg méltóság menetének útvonalán a Hősök tere és az Erzsébet tér között.
2010. szeptember 4. 19:34
Öt feladatot nevezett meg Orbán Viktor a szombati kötcsei találkozón, amely szerinte az elkövetkező időszakban a polgári jobboldal előtt áll: az önkormányzati választás; a jövő évi költségvetés; az új Széchenyi-terv; az új alkotmány valamint Magyarország európai uniós elnöksége - írja a Hírszerző.
2010. szeptember 4. 17:52
A román és bolgár cigányok franciaországi erőszakos kitoloncolása ellen tüntettek civilek szombaton a budapesti francia Nagykövetség épülte előtt.
2010. szeptember 4. 15:40
Fiatalos kampánynyitót tartott szépkorúak előtt az MSZP Salgótarjánban. A párt elnöke, Mesterházy Attila szerint a kormány eddigi tevékenysége a megszegett ígéretek és a demokrácia elleni támadás első száz napja volt. „Engedjék meg nekem, hogy kimondjam, elvtársak vagyunk” – tette hozzá Mesterházy.
2010. szeptember 4. 14:13
A Jobbik szerint Schmitt Pál megszegi alkotmányos kötelezettségét, amikor államfőként a nemzet egységének kifejezése helyett pártrendezvényeken asszisztál. A Jobbik ebből kiindulva disznóvágásra hívja Schmitt Pált, és a bölléri feladatot is átengedi neki - mondta Novák Előd.
2010. szeptember 4. 11:24
A Kétfarkú Kutya Párt főpolgármester-jelöltjét nem vették nyilvántartásba, de a Jobbiknál és az LMP-nél is rezeg a léc a fővárosban.
2010. szeptember 4. 10:35
Az uniós pénzügyminiszterek keddi ülésük nem hivatalos témái közé illeszthetik Magyarország helyzetének vizsgálatát - írja a Népszabadság. A lap szerint számos uniós tagállam nehezményezte, hogy Magyarország júliusban nem állapodott meg az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal.
2010. szeptember 3. 21:54
Halott személyek is „ajánlották” a Jobbik VIII. kerületi polgármester- és egyik képviselő-jelöltjét. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
2010. szeptember 3. 20:53
Ahol akart, tudott jelöltet állítani az MSZP. Szanyi Tibor szerint a parlamenti választásokhoz képest nagyjából egyharmadnyival több ajánlószelvényt tudtak összegyűjteni.
2010. szeptember 3. 20:23
Stágel Bence veszi át Schmitt Pál helyét az Országgyűlésben. Schmitt Pálnak azért kellett lemondania parlamenti mandátumáról, mert köztársasági elnöknek választották.
2010. szeptember 3. 19:44
Gergényi Péter volt budapesti főkapitány a jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság előtt azt mondta, hogy 2006 őszén a rendőrség igyekezett mindent megtenni és jogszerűen eljárni. A bizottság tagjai ezt többször vitatták.
2010. szeptember 3. 19:37
A kormányfő szerint nagyon nehéz, de sikeres évek következnek Magyarország számára. Orbán Viktor miniszterelnök a Fejér Megyei Hírlapnak adott interjút, mely a lap szombati számában jelenik majd meg.
2010. szeptember 3. 16:31
Csak valamivel több, mint 26 ezer cédulát gyűjtött Schmuck Andor, aki így nem indulhat a főpolgármesteri posztért. A jelölt az előírásoknak megfelelően megsemmisíti a szelvényeket.
2010. szeptember 3. 15:28
Azonnali hatállyal visszahívták posztjáról a Volán vezérigazgatóját. Pekli Ferenc a cég igazgatóságából is kikerül.
2010. szeptember 3. 14:47
Vádemelést javasol a rendőrség a pécsi buszeladás miatt, szerintük ugyanis hűtlen kezelés történt az ügyben. A hatóság szerint bár a járművek valós áron keltek el, de a visszabérlés komoly anyagi kárt okozott a városnak.
Bingo
2010. szeptember 3. 14:32
Összegyűjtötte az elegendő számú ajánlószelvényt az LMP főpolgármester-jelöltje. Jávor Benedek közölte, pénteken egy óráig 28200 ajánlószelvény érkezett a párt központjába.
2010. szeptember 3. 13:36
Nem kötünk új szerződést a Valutaalappal, szigorú költségvetési politika jön és konzervatív gazdasági forradalom – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a gyáriparosoknak - írja az FN.hu.
2010. szeptember 3. 13:26
Életének 56. évében, négy hónapig tartó betegség után csütörtök este elhunyt Wermer András - írja az Index.