2010. március 13. 10:29
Gulyás József arra kíváncsi, miért késik az új Kenedi-bizottság felállítása. A képviselő felszólította Bajnai Gordont, hogy ne csak szóban, hanem tettekben is demonstrálja, hogy elkötelezett az elmúlt rendszer iratainak nyilvánossága mellett.
2010. március 13. 10:07
Miután a Fidesz bejelentette, kivizsgálnák az ügyet, kihátráltak a befektetők a szén-dioxid-kvóták értékesítésének ügyéből. A kormány 120 milliárd forintot várt volna a kvótaértékesítéstől.
2010. március 13. 09:48
Tehetsége és képességei feltételezhetővé teszik, hogy pályája ezzel nem ért véget.
2010. március 13. 09:42
Csodálkoznék, ha a közeli években az öregedő Fidesz nem válna Kereszténydemokrata Néppárttá.
2010. március 12. 19:49
Egy férfi transzparenssel zavarta meg a szocialisták soproni kampányrendezvényét, mire a szimpatizánsok részéről fütyülés, és pár nyakleves volt a válasz.
2010. március 12. 19:27
A Magyar Fejlesztési Bank nem köti meg a Sávolyra tervezett MotoGP-pálya hitelszerződését, amit már jelzett a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszternek - mondta Őry-Kovács Katalin, az MFB kommunikációs igazgatója.
2010. március 12. 18:48
Csak addig lehet változtatni a kopogtatócédula tartalmán, amíg a választópolgár azt le nem adja - közölte az Országos Választási Bizottság péntek délután.
2010. március 12. 18:33
Nyilvántartásba vette az OVB az összes szocialista jelöltet.
2010. március 12. 17:51
A szabad élet garanciája a törvényes rend, amit minden állampolgárának biztosítania kell, és magának az államnak is törvénytisztelőnek kell lennie - zárja Navracsics Tibor a Fidesz programját. Munka, otthon, biztonság, rend, és nem utolsósorban: elszámoltatás. A Fidesz programjának összefoglalója a Mandineren.
2010. március 12. 17:03
Van a szocialista-szabaddemokrata hálózatnak egy olyan altípusa, akiknek az arcára van írva egy kiadós panama vagy más fehérgalléros bűncselekmény, némi parizerrel a hajtókában. Fürst se jobb arc ennél.
2010. március 12. 16:51
Nem közvetíti a Petőfi-szobornál tartott fővárosi ünnepséget az MTV március 15-én. Az adó a megszorításokra hivatkozik.
2010. március 12. 16:36
Találgat a HVG: Pintér - belügy; Martonyi - külügy, Járai - pénzügy; Navracsics - közigazgatás.
2010. március 12. 15:22
A szocialista Fürst Györgyöt ellen indult eljárás a terézvárosi ingatlanpanama ügyében, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt.
2010. március 12. 15:05
A párt debreceni alelnöke is kilépett. Önkormányzati szinten folytatja azért a politizálást, független értelmiségiként.
2010. március 12. 14:58
Úgy tűnik, Balogh „Nokia-doboz” Zsolt nem a levegőbe beszélt. Miklós De Niro most megmutatja, mi jelent a párthűség. Nagy asztal, nagykutyák, sok parizer és egy baseballütő. Egy párt mind felett.
2010. március 12. 14:58
Nyilvánosságra hozta a Fidesz programját, mely a párt választási oldaláról érhető el, illetve tölthető le. Döntés született az ellenzéki párt országos listájáról is, melyet Orbán Viktor vezet majd.
2010. március 12. 14:30
Nagy Ervin elvi és erkölcsi okok miatt távozott a pártból, és úgy látja, Vona Gáborék becsapják a tisztességes embereket - mondta a Magyar Hírlapnak.
2010. március 12. 14:21
Volner János, a Magyar Gárda sajtószóvivője a Jobbik rendvédelmi miniszter-jelöltje.