Békés Márton

2018. június 18. 10:12
A nyugat-európai baloldal Mohamedre cserélte Marxot és Koránra a Tőkét. Valójában azonban már nem a baloldali pártok használják a muszlim közösséget, hanem fordítva.
2018. június 7. 11:59
A kapitalizmus és a baloldal taktikai együttműködése stratégiai szövetséggé vált. A neoliberális globalizáció és a balos internacionalizmus közös ellensége a nemzetállam.
2018. június 4. 08:57
Háborút hirdettek és indítottak ellenünk (nem csak a Nyugat, hanem az egész keresztény civilizáció ellen), mégsem veszünk róla tudomást.
2018. május 28. 10:03
Milo nem tökéletes, de nem is akar az lenni vagy annak látszani.
2018. május 24. 09:13
A proxy-háborúk korában az államokon belül is a helyettesítők harca folyik. A helyi katonai államcsínyeket felváltotta a nemzetközi szervezetek és a „civilek” globális puccsa.
2018. május 18. 09:45
Ellenzék: Szakértőknek kell kormányozni! Ellenzék: Civilnek kell vezetni a hadsereget!
2018. május 16. 22:41
Gyűjtsük össze azokat a budapesti épületeket és nyomokat, amelyek itt maradtak a háborúból és a forradalomból! Amíg nem késő.
2018. május 4. 08:22
Az antidemokratikus hatalomváltásokat manapság egyre kevésbé a katonák, mint inkább a „civilek” hajtják végre. Puccskatalógus.
2018. április 19. 09:04
Az antidemokratikus liberalizmus korszaka után a nem-liberális demokráciáé következik. Egy politikai rendszer minél kevésbé liberális, annál demokratikusabb.
2018. április 12. 09:59
Európában a választások 2015 óta egyre inkább az elitről és a bevándorlásról szólnak. Egy nemzetek fölötti és multikulturális civilizáció vívja harcát a nemzeti és helyi kultúrák ellen. Utóbbi áll győzelemre.
2018. április 9. 15:03
A nemzeti ÉS demokratikus erők legyőzték a nemzetközi és antidemokratikus struktúrákat.
2018. április 3. 11:29
Magyarországon a migrációt segítő, támogató és magyarázó szervezetek vezetésében és működtetésében többségében vannak a harminc körüli hajadon (ha van is férjük, nevét kivétel nélkül egyikük sem viseli) nők.
2018. március 29. 09:07
A hatalom értelmezése és az értelmezés hatalma szorosan összefügg. Aki megszerzi az interpretációs uralmat, a kultúrában elért változásokat a politikában is érvényesítheti.
2018. március 14. 10:14
A kultúra meghatározása hosszú távú feladat. Innen nézve könnyen eldönthető, hogy mi fontos, és mi az, ami még annál is fontosabb.
2018. március 8. 08:01
Mi a 2018-as választás tétje? Hogy Magyarország független, szuverén és magyar ország maradjon.
2018. február 20. 08:08
A közösségi élet alapja a kultúra, amelyhez a kulcs a nyelv. A nyelv szabadsága minden szabadságok közül a legfontosabb, mert ezzel kezdődik minden.
2018. február 19. 09:47
A város mindenekelőtt történet, társadalmi szövet és antropológiai állomány. Ezenkívül test: méghozzá a lakók korpusza.
2018. február 13. 10:09
Nonkonformista módon lázadni ma már lehetetlen. Lázadni különben is csak azóta szükséges és elvárt, amióta a bomlás rohasztja a társadalmat.

összesen: 154 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 következő utolsó