Szalma György

2018. szeptember 19. 15:40
Indiát nem lehet elképzelni. Indiát látni kell. Utam első állomása Delhi, a bénító forróság, a döbbenetes nyomor – és más egzotikus izgalmak – metropolisza.
3
2018. szeptember 14. 12:18
Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Szent Ferenc Alapítvány. Böjte Csabával beszélgettünk az elmúlt évekről, emlékeiről és az alapítvány eredményeiről.
9
2018. szeptember 8. 17:10
„Jó voltál, Petikém”, „jó voltál, Lacikám” – volt hallható a soroksári művházban az Ungár Péter-Böröcz László vita után. A fiatal kormánypárti és ellenzéki politikusok ugyan nem találtak közös nevezőre a vita során, de legalább leültek egy asztalhoz és értelmes eszmecserét lehetett hallgatni az aktuális közügyekről.
14
2018. szeptember 5. 13:52
Szakály Sándor, a Veritas Intézet igazgatója szerint a Horthy-korszak zsidó törvényei csak jogkorlátozással jártak, jogfosztásról nem volt szó. De mi a véleménye erről Heisler Andrásnak, a Mazsihisz világi elnökének? Megkérdeztük tőle.
79
2018. szeptember 4. 15:35
Önmaga védelmében Európának készen kell állnia arra, hogy segítsen a legnagyobb migránskibocsátó országok problémáin. A migrációs krízis java még csak most következik, amit eddig Európa átélt, az csupán egy csendes nyitánya volt annak a szimfóniának, amelyet a XXI. századhoz írtak.
18
2018. szeptember 3. 09:08
Európában nincs valós náciveszély. A mainstream sajtó és politika azonban, úgy tűnik, mindent megtesz azért, hogy a tömegek a szélsőségek felé forduljanak.
9
2018. augusztus 27. 09:29
Lassan épül fel a jobboldal az önsirató, pátoszos önképből. Pedig elengedhetetlen a többszólamúság megléte a jobboldalon: ideje a humorérzék felfedezésének is!
41
Csungking
2018. augusztus 22. 14:28
Kína legdinamikusabban fejődő régiójában magyar segítséggel fejlesztik a kínai kajak-kenu sportot.
2018. augusztus 16. 10:36
Bécsben élni a legjobb. És Bécs kicsit a miénk is, meg a többi szomszédos népé, akik együtt építették fel a császárvárost. De legfőképp a mai osztrákoké, akik talán meg tudják őrizni Bécset olyannak, ahogy mindig is szerettük.
29
Elhívás
2018. augusztus 14. 10:33
Szent Ferenc követői számára egy egyszerű utasítást adott: élni az evangéliumot. Nehéz időkben is. A kommunizmus után közösségeiket és tevékenységüket újjászervező erdélyi ferences testvérekkel találkoztunk Kolozsváron, valamint Szászsebesen, ahol román növendékek is jelentkeztek az alapvetően magyar közösségeket szolgáló rendbe.
2
2018. augusztus 13. 13:07
Valójában az egész gender-hisztéria méretes gumicsont az arra fogékonyak számára, csak a társadalom egy szűk csoportját érdekli, a szak megszűnése pedig egy még marginálisabb rétegnek fájdalmas.
17
2018. augusztus 9. 08:33
A nyugati csatlakozási vágyak beteljesülésének nem Magyarország, hanem maga Ukrajna a legnagyobb akadálya.
8
Csűrfesztivál
2018. augusztus 6. 09:27
Mérára ezen a hétvégén tényleg az egész világ ellátogatott. Ha nem is személyesen, akkor a zenéjén keresztül köszönt be a nagyvilág a falu népének. Egy pillanatig sem keltette a zenei kínálat azt az erőltetett érzést, miszerint most itt megteremtjük a népek és nemzetek testvéri összetartozását. Pusztán mindenki elhozta azt, amit szépnek gondol a sajátjából, abból a zenei kincsből, amit a magukénak vallanak.
4
2018. augusztus 6. 09:18
Időnként kénytelen vagyok elszenvedni a legkedvesebb barátaim társaságában is azt, hogy whiskyt isznak. De miért?
50
2018. július 31. 11:00
Mao óta nem látott mértékben üldözik a keresztényeket és rombolják templomaikat Kínában. Jelenleg 60 milliónál is több keresztény él Kínában, s legalább felük illegalitásban működő gyülekezetekhez tartozik.
20
2018. július 30. 20:10
Rendre előjönnek kezdeményezések arra, hogy megengedhetőbbé, elfogadhatóbbá váljon a pedofília.
11
2018. július 28. 08:30
Mérán gyűlik össze a világzene színe-java, hogy muzsikájuk mellett megünnepelhessük a valódi kulturális sokszínűséget. A koncertek után nem csak táncházzal, hanem különleges jam sessionnel is várják a közönséget. Az élmény garantált, szerethető egyveleg a világ minden pontjáról: kalotaszegi és dél amerikai ritmusokra is lehet majd hajnalig ropni.
8
2018. július 23. 11:24
Alaptalanul vádolták rasszizmussal a cserkészszövetséget, majd mikor kiderült a turpisság, csak finomítottak a vádakon. Aztán ártatlan, imádkozó muszlimnak állítottak be egy zavart férfit, aki Ferihegyen randalírozott.
14

összesen: 69 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó