Új liga megvalósításán dolgozik az UEFA elnöke Csányi Sándorral

2024. március 23. 20:01

Aleksander Ceferin a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőjével egy közép-európai liga létrehozását szeretné összehozni.

2024. március 23. 20:01

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

 

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke is ott volt péntek este a Puskás Arénában a Magyarország–Törökország (1–0) felkészülési mérkőzésen. Aleksander Ceferin korábban megígérte Csányi Sándornak, az MLSZ elnökének, hogy eljön hozzánk, és most ennek a meghívásnak tett eleget.

„Fantasztikus a Puskás Aréna, amelynek az avatásán is itt voltam, azóta szinte mindig telt ház van, jó a hangulat és a csapat is. 

Ráadásul Budapest is gyönyörű és közel van a hazámhoz, Szlovéniához. Mindig szívesen jövök ide” – mondta a sportvezető a Nemzeti Sportnak. Az interjúban azt is elárulta, hogy nagyon várja a nyári németországi Európa-bajnokságot, amin hazája válogatottjának is szurkolhat majd.

„Fantasztikus Eb lesz, az infrastruktúra pazar Németországban és a szervezés is hagyományosan jónak ígérkezik, persze, a biztonságra különösen nagy figyelmet kell fordítani. De éppen a futball, a sport képes a leginkább megmutatni azokat az értékeket, amelyek mentén békésen és sikeresen működhetünk együtt. Szlovénia huszonnégy év után vívta ki a szereplés jogát, másodszor mehetünk az Eb-re, természetesen ezért is nagyon várom a tornát. Tudom, hogy a magyarok megint nehéz csoportba kerültek, például a házigazda németek ellen kell játszaniuk” – nyilatkozta Ceferin, aki szerint bárki ellen van győzelmi esélyünk, mert hosszú idő után ismét jó a magyar futball. Szerinte a régebbi eredmények után sokáig hanyatlott a sportág nálunk, például tíz-tizenöt évvel ezelőtt kimondottan gyenge volt a válogatott, de nagyszerű munkát végez a magyar szövetség és a kormány óriási támogatást ad a labdarúgásnak. Úgy látja, a közelmúltban lezajlott infrastrukturális fejlesztések nélkül lehetetlen lett volna előre lépni.

De nemcsak udvariassági látogatásra jött Budapestre Ceferin, hanem megbeszélést is tartott Csányival a klubcsapatok számára induló közép-európai liga létrehozásáról.

„Három-négy éve dolgozunk azon többek között Csányi Sándorral, hogy kidolgozzuk egy határokon átnyúló liga tervét, ami azonban továbbra is terv, de érdemes beszélni róla, mert itt valóban túl kicsi egy-egy nemzeti piac ahhoz, hogy a legjobb klubok európai szinten is versenyképesek legyenek és rendszeresen fontos, nagy érdeklődéssel kísért meccseket játsszanak” – vázolta elképzeléseit az elnök. A szlovén sportdiplomata szerint a Szuperliga tervével mindössze annyi volt a baj, hogy az európai topcsapatok játszótere lett volna, ahová esélytelen bekerülni, ez pedig az UEFA és az európai klubfutball ellen megy. Az elnök határozottan kijelentette az is, hogy ameddig ő irányítja az UEFA-t, nem lesz Bajnokok Ligája-döntő Szaúd-Arábiában, 2027-ben viszont valóban távozik, mivel a családjával szeretne több időt tölteni, a focitól azonban nem szakad el. Vagyis nem kizárt, hogy az után következő elnök már nem fog ellenállni a nagy pénznek, s valamikor a közel-keleti országban rendezik a BL-finálét.

 

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DINO54
2024. március 24. 13:10
Jól kihízott a vén uzsorás. Elvihetné már az ördög.
Patika
2024. március 24. 06:23
Új liga megvalósításán dolgozik az UEFA elnöke Csányi Sándorral ---- visszakerül a bolti polcokra ? (nyílt harc indult a Spar és Spór élelmes csoportok ellen?)
Patika
2024. március 24. 06:10
Picsányi méret óriás fekaseggé dagadt az idővel...
kishal
2024. március 23. 22:35
Csányi egy báb. Orbán és Kubatov találmányát tolmácsolja csak. Nem tehet mást, ha bankost szeretne még játszani...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!