Nagy az öröm most Újpesten a szurkolók körében, de még nem múlt el a veszély

2024. február 09. 10:00

A MOL szerepvállalásának örülnek a szurkolók, de egyelőre a tűzoltást kell elvégezni, nehogy az NB II-ben kezdjék a következő bajnokságot a lila-fehérek.

2024. február 09. 10:00
PEROSEVIC, Antonio; SIMON Krisztián

Nagy az öröm most Újpesten a szurkolók körében, a gyűlölt belga tulajdonos, Roderick Duchatelet végre eladta szeretett klubjukat, s ezzel eljöhet végre a felemelkedés kora. A NB I talán legmostohább sorsú labdarúgócsapatánál most abban bízhatnak, hogy a MOL (egészen pontosan a MOL Vagyonkezelő Zrt.) jobb gazdája lesz a hússzoros bajnoknak, mint az üzletember volt.

Az Origo most összegezte a Duchatelet család 2011-es érkezése óta Újpesten történteket. Sok örömben nem volt részük a drukkereknek. A lila-fehérek az elmúlt bő évtizedben csupán egyszer, a 2017-18-as idény végén tudtak a dobogón végezni.

A három Magyar Kupa (2014, 2018, 2021) és a 2014-es Szuperkupa-győzelem inkább csak helyi érzéstelenítés volt, mert a csapat tulajdonképpen úgy nézett ki, mint, amelyiknek nincs gazdája, évről-évre egyre távolabb került az NB I legjobbjaitól. Elfogytak a magyar válogatott játékosok a keretből, egy-kettő maradt mutatóban (most éppen Csoboth Kevin és Kiss Tamás tagja a bővebb keretnek), a légiósok pedig ugyancsak ritka kivételektől eltekintve a „két lába van, futni tud, jó lesz” kategóriát képviselték. Aki felfelé lógott ki a sorból, azt gyorsan elvitték a riválisok. Az utóbbi évek már rendre arról szóltak, sikerül-e bennmaradnia a csapatnak az első osztályban.

Az viszonylag gyorsan kiderült, hogy a több országban színes fociportfóliót (Belgiumban a Germinal Beerschot, a Standard Liége és a Sint-Truidense, Németországban a Carl Zeiss Jena, Spanyolországban az AD Alcorcón, míg Angliában a Charlton Athletic volt a família birtokában, de mára minden érdekeltségükön túladtak) építő Duchatelet család valamilyen rejtélyes okból ragaszkodott a magyar klubhoz, hiszen azt tartotta meg utolsónak.

Elképzelhető, csak a jó ajánlatra vártak, hogy minél kisebb veszteséggel szállhassanak ki az évtizedes üzletből. A háttérbe nem látunk, de valószínűleg jó pénzt keresett a belga az eladáson. 

Megnyugodhatnak a szurkolók, most már jó kezekben az Újpest, a MOL Közép-Európa egyik legnagyobb vállalata, újra van ok bizakodni. Az adásvétel másnapján máris érkezett egy négyszeres bajnok védő a csapathoz, 

ami után még nem kell feltétlenül örömtüzeket gyújtani, hiszen korábban is igazolt már aranyérmes játékost az Újpest, de jóleső érzés lehet összekötni az új tulajdonos és az új futballista érkezését. Az utóbbi évek legkomolyabb erősítése mégis az volt, hogy Nebojsa Vignjevics helyére csütörtökön érkezett Mészöly Géza a kispadra. Az új vezetőedzővel talán most már sikerül az, ami hónapok óta nem, végre meccset nyerni, hiszen a bajnokságban ilyenre 2023. október 21-én volt példa.

Ezt is ajánljuk a témában

Az Origo megszólaltatta Sarlós Andrást, aki 1972 és 1985 között több mint 200 meccsen lépett pályára a legendás Újpesti Dózsában.

Csak pozitív fordulatot hozhat a tulajdonosváltás, végre biztos anyagi háttere lesz klubnak. Az előrelépéshez persze kellenek olyan játékosok, akikre eddig nem volt pénze a klubnak, és, akik lendíthetnek a csapat szekerén.

 Azonban fontos, hogy ehhez idő kell, megfelelő szakmai stáb, biztos háttér, új vezetőség. Mészöly Géza jó megoldás a kispadra, bizonyított már korábban” – mondta korábbi kiváló labdarúgó, aki szerinte egyelőre a legfontosabb, hogy a csapat ne essen ki.

„A Honvéd és a Vasas példája is mutatja, hogy nagyon nehéz visszakapaszkodni az NB I-be. Sok-sok türelemre lesz szükség mindenki részéről. Azt tudomásul kell venni, hogy más időszakot élünk, de biztos, hogy mindenkit bánt ez a vergődés egy ilyen nagy múltú klubnál” – tette még hozzá Sarlós András. Vagyis a MOL érkezésével még nem múlt el a veszély, a kiesés veszélye.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dunhill67
2024. február 09. 18:58
"neresedünk,neresedünk?"...nahát:))
OrangeOrder
2024. február 09. 15:48
Ha Mészöly újra összerak egy dominánsan magyar, lila elköteleződésű csapatot, még akár ki is eshetnek átmenetileg - a lényeg azon van, hogy végre egy ÖNAZONOS csapat legyen Újpesten.
egonlerch
2024. február 09. 12:30
BM után a MOL . Igy megy ez Újpesten. Nem tankoltan sokat MOL kúton, ezután pedig egyszer sem fogok.
oberennsinnen49
2024. február 09. 11:07
"...már jó kezekben az Újpest, a MOL Közép-Európa egyik legnagyobb vállalata, újra van ok bizakodni." Ebben az összefüggésben az Újpestnek kötelező Közép-Európa egyik legnagyobb csapatává válni... Mint egykor. Ehhez az alapokat, a márkát, a TE-t - Bajnokok Tornája elhódítása - és a Dózsát - európai kupadöntős cím (Newcastle) - egyaránt aktívvá kell tenni. Újpesti Dózsa Torna Egylet. 6 év alatt elérhető a BL, magyar menedzsmenttel, 90%-ban magyar játékosállománnyal. De ezek nagy részét az újpesti menedzsmentnek kell felépíteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!