Az FTC annyit ér, mint az utána lévő hat magyar riválisa összesen

2024. február 19. 20:02

A jelentős változások azonban a kispadokon, esetleg a háttérben, és nem a futballpályán történtek.

2024. február 19. 20:02
null
Hrutka János
Hrutka János
Index

„Múlt héten lezárult a magyar átigazolási időszak. Kisebb mozgások jellemezték az utolsó napokat, a jelentős változások azonban a kispadokon, esetleg a háttérben, és nem a futballpályán történtek.

Váltott az Újpest, a lila-fehérek kispadján Mészöly Géza egygólos győzelemmel mutatkozott be, majd ugyanilyen különbségű vereséggel folytatta szereplését húsz évvel ezelőtti első kinevezésének helyszínén és évfordulóján. Sőt, a klub a régóta beszédtémát jelentő tulajdonosváltást is bejelentette két héttel ezelőtt.

Ezen kívül még a Diósgyőr és a Mezőkövesd húzott még váratlant: további sikerekben gazdag 2024-et kívántak volt sikeredzőiknek, helyükre sikerektől mentes múltú külföldi szakvezetőket szerződtettek.

A diósgyőri új remények vezetőedzői tapasztalat nélküli megtestesítője még nem mutatkozhatott be a hétvégi fordulóban, hiszen a Ferencváros elleni találkozó, a zöld-fehérek nemzetközi szereplése és túlterheltsége miatt elhalasztásra került. A legutóbb másfél évvel ezelőtt 57 napot a Crvena Zvezda kispadján másodedzőként dolgozó Vladimir Radenkovicsnak eddigi pályafutása alatt összesen 17 mérkőzés jutott felnőtt csapat kispadján: négy győzelem mellett két döntetlen és 11 vereség volt a mérlege.”

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Búvár Kund
2024. február 21. 08:38
Cumi Rudinak az a legnagyobb bánata, hogy még ebbe az ezer sebből vérző magyar labdarúgásba sem kellett sehová ! Ezért fikáz itt nindent meg nindenkit.
Temeráf
2024. február 20. 10:32
Te már rég nem tartozol a Fradi családhoz! 1999 bajnokok ligája Kaiserslautern - Bayern München 0:4 és kiállítottak a meccs elején, na akkor kezdtél ilyen köpnivaló lenni! Hol lehet téged együtt említeni Szűcs Lajossal, Simonnal, Gerával, Lisztessel, Gyepessel, Lipcseivel, meg sorolhatnám!
zakar zoltán béla
2024. február 20. 09:07
Petryztél kedves, s lelked tiszta? Ez már évek óta nem Fradi.
toro
2024. február 20. 08:19
Ilyen hülyeséggel kár égetni magad, kedves H.János. Honnan van a Fradi pénze? Vagonkirakásból, vagy GMK-zásból...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!