Felvidékről igazolt Fehérvárra a legendás kapus tehetséges tanítványa

2024. január 29. 14:47

Megszületett a megegyezés: Székesfehérvárra igazolt a 22 éves kapus.

2024. január 29. 14:47

A magyar utánpótlás-válogatott kapusa, Veszelinov Dániel elfogadta a Fehérvár FC ajánlatát, így három és fél év után távozik a Dunaszerdahelyi AC együttesétől az NB I dobogósánál folytatja a pályafutását – jelentette be a két érintett klub.

„Sok emléket, pozitívat és negatívat is magammal viszek a mérkőzésekről”

A szegedi születésű játékos kezdetben a Tisza Volánban és a SZEOL-ban védett, majd a szombathelyi Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola kötelékében járta végig a szamárlétrát. Büszke is rá a legendás névadó, amely az alábbi bejegyzést tette közzé az Instagram-oldalán (lenti bejegyzés) a transzfer bejelentése után. Veszelinov egészen 2020 augusztusáig a vasi megyeszékhelyen fejlődött, akkor igazolt a Felvidékre, ahol a DAC előbb kölcsönadta a partnerklubjának, az STK 1914 Samorinnak, majd bemutatkozhatott a dunaszerdahelyiek mezében is.

„Mindig nagyon szívesen fogok visszaemlékezni a Dunaszerdahelyen eltöltött három és fél évemre, az itteni szerepvállalás nagyon sokat adott nekem.

Elsősorban köszönöm a DAC-nak a lehetőséget, pont itt csöppentem bele a professzionális labdarúgás világába, amit sosem feledek.

Sok emléket, pozitívat és negatívat is magammal viszek a mérkőzésekről, a csapatokról, a csapattársakról, edzőkről vagy a szurkolókról. Örülök az új kihívásnak, örömmel töltött el a Fehérvár érdeklődése, ahol szeretnék rendszeresen védeni” – mondta búcsúzóul Veszelinov Dániel.

Letette a névjegyét Dunaszerdahelyen

A DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele is elismerően beszélt a fiatal tehetségről, aki letette a névjegyét Dunaszerdahelyen. „Dani újoncként érkezett hozzánk 2020 nyarán. Hálásak vagyunk az évek során elvégzett munkájáért és odaadásáért, holott fiatal kapusként nagyon összetett helyzetben volt.

Hatalmas akaraterőt és fegyelmezettséget mutatott a mindennapi munka során, személy szerint én különösképpen erre fogok emlékezni vele kapcsolatban.

Sok sikert kívánok neki a jövőbeli kihívásaihoz” – fogalmazott az ügyvezető igazgató, Jan Van Daele.

Fotó: Friso Gentsch/dpa

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felvidéki MAGYAR
2024. január 30. 23:59 Szerkesztve
Felvidéki magyarként mondom: jól tetted Dani! A jelenlegi DAC keretben tudjuk mi, hogy te vagy a legjobb kapus! Aztán megjelent Gula edző, aki magyartalanította a Szerdahelyt. Sajnos a tulaj veje nem ért a sporthoz, amit nyilván tapasztaltál. Sokan vagyunk, akik Gula óta nem is járunk meccsre. Kinek énekeljük a Himnuszt és a Nélküled -et? Így van ez sajnos ... Neked fényes jövőt, sok sikert és sok - sok szereplést a címeres mezben is! Neked meg van rá a tehetséged! Hajrá Magyarok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!