„Nem a nemzetközi mezőny szaladt el, mi lettünk egy picit gyengébbek” – visszatér a versenyzéshez Kozák Danuta klasszis kajakozó

2023. november 28. 14:11

A hatszoros olimpiai bajnok kétgyermekes anyaként veszi célba a párizsi játékokat.

2023. november 28. 14:11
null
P. Fülöp Gábor

Megtörte a csendet a 6 aranyéremmel Magyarország legsikeresebb női olimpikonja, Kozák Danuta.

A klasszis kajakozó másodszor tért vissza: 2017-ben nem versenyzett első gyermeke, Zora születése miatt. A számára a 2016-os riói 3 arannyal szemben 1 arany- és egy bronzérmet hozó 2021-es tokiói játékok után 2022-ben könyökműtéten esett át, majd bejelentette, hogy ismét babát vár, ezért 2023-at is kihagyta. Idén márciusban adott életet második kislányának, Milának. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség keddi sajtórendezvényén bár interjút nem adott, a pódiumon röviden beszélt az újrakezdésről és arról, mennyire hiányzott neki a kajakos közeg.

Nagyon jó volt ennyi kihagyás után visszatérni a közegbe”

Bevallom őszintén, annyira nem hiányzott! Annyi minden történt velem ez alatt a két év alatt, hogy nem volt idő erre, illetve Tokió után éreztem, hogy már eléggé elfásult lett a dolog. Úgyhogy 

kellett is egy hosszabb pihenő, hogy lélegzetvételhez, levegőhöz jussak. 

Nagyon jó volt ennyi kihagyás után visszatérni a közegbe és a megszokott dolgokhoz, újra felvenni a rutinnak számító munkamenetet” – kezdte Kozák, aki az állapotáról is beszélt.

Jelenleg a téli alapozás zajlik. Próbálok fejlődni, amiben tudok. Az őszi munkát szerintem jól zártam, de hát két gyerek anyukájaként tervezni nem nagyon tudok... Én nyár közepén kezdtem az edzéseket, amikor a versenyzőknek éppen befejeződik. Először azon volt a fókusz, hogy a könyökömet próbáljuk ki, hogy egyáltalán olyan állapotba tud-e kerülni, hogy komoly munkát lehessen végezni vele. Éppen ezért gyógytornázással próbáltam indítani az egészet, hogy a szervezetemnek próbáljak egy alapot adni” – mondta a kezdetekről Kozák Danuta.

Kozák Danuta
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 18. Kozák Danuta a célban a női kajak egyesek 500 méteres versenyének döntőjében a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 18-án. A magyar kajakos megvédve címét aranyérmet nyert. MTI Fotó: Kovács Tamás

A 36 éves klasszis – már nem először pályafutása során – csak a távolból figyelte az idei kvótaszerző világbajnokságot, amelyen a női kajak szakág csalódást keltően „teljesített”. A női négyes két olimpiai bajnokkal, Csipes Tamarával és Hadvina (lánykori nevén: Bodonyi) Dórával a soraiban ugyan 4 kvótát szerzett, ám csak a 7. lett. Míg női párosunk leszerepelt, Fojt Sára és Pupp Noémi kiesett az elődöntőben, azaz nem kvalifikált Párizsra, az egyesben 3. Csipes Tamara bronzérmes helyezése nem ért kvótát, mert ő már a négyessel szerzett.

Kozák Danuta vigyázó szemeit a csapatra vetette. „A magyar női kajakról azt gondolom, hogy 

nem a nemzetközi mezőny szaladt el tőlünk, hanem mi lettünk egy picit gyengébbek. 

Az okokat talán ott lehet megkérdezni (mutat nevetve a szövetségi kapitányra, Hüttner Csabára – a szerk.). Általában az ember felkészül egy világbajnokságra és látja magát, én bele sem képzeltem magam, hogy mit tudtam volna... Láttam a lányokat edzeni, kíváncsi voltam, mire képesek”.

Kozák Danutával bizonyára erősebb lesz a női kajakos csapat. Persze először a legendának is ki kell vívnia a helyét a tavaszi válogatóversenyeken. Egyelőre arra koncentrál, konkrét célkitűzései még nincsenek a párizsi olimpiával kapcsolatban, amely számára az ötödik lenne.

Nagyon örülnék annak, hogyha az egész felkészülést, meg a versenyeket úgy tudnám véghez vinni, hogy a családom és a gyerekeim nem látják kárát! És ha emellett még becsúszna egy olimpiai érem is, akkor nagyon boldog lennék

 – fogalmazott visszafogottan a hatszoros olimpiai bajnok.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Mandiner/P. Fülöp Gábor

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2024. május 23. 18:22 Szerkesztve
Uhu Ez a Hosszú- kór. Ha lesz egy nem - aranya még, az oly fontos. Egerke 5 után abba hagyta...
survivor
2024. május 23. 18:19
6 arany, 2 gyerek... Miert nem hagyja a picsába az egészet ?
bölcsuhú
2023. november 28. 17:26
Párizs még rendben lehet, de utána mi lesz? Kozák/Csipes/Medveczky/Bodonyi már nem ér meg újabb olimpiai ciklust!
gyaloggos
2023. november 28. 16:17
Kedves Danuta, SOK sikert, bár bizonyosan nem lesz könnyű menet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!