Botrányos meccsen kapott ki a Dunaszerdahely a Slovantól (VIDEÓ)

2023. május 08. 07:27

Tömegverekedés is volt a szlovák labdarúgó-bajnokság rangadóján – számol be az Origó.

2023. május 08. 07:27
null

A szlovák labdarúgó-bajnokság rájátszásának 8. fordulójában a DAC Dunaszerdahelyen 3-2-es vereséget szenvedett a Slovan Bratislavától, így két fordulóval a bajnokság vége előtt öt pontra nőtt a különbség a két csapat között – számol be az Origó. A találkozót megelőzően a hagyományoknak megfelelően a hazai szurkolók elénekelték a Nélküled című slágert, és csak ezután kezdődhetett a mérkőzés, amelyen a DAC együttesét Kalmár Zsolt csapatkapitányként irányította.

A hazaiak már az 5. percben megszerezték a vezetést: Kalmár jobbról passzolt Nikola Krsztovics elé, aki közelről a jobb felső sarokba, a léc alá bombázott. A Slovan Lucas Lovat góljával egyenlített. A 74. percben szinte a semmiből megszerezte a vezetést a pozsonyi együttes: egy szöglet után Samuel Petrás kapus hibázott, így Andre Green közelről az üres kapuba passzolt. A DAC hamar visszahozta a győzelmi reményeket, a 80. percben Kalmár szögletét Ammar Ramadan fejelte a hálóba.

A hajrában egykapuzott a Dunaszerdahely, de gólt nem sikerült már szerezni.

A hosszabbítás elején egy kontra végén Miroslav Kácer kézzel blokkolta Vladimir Weiss lövését, így tizenegyest kaptak a vendégek. A büntető előtt tömegjelenet alakult ki a pályán, ám Weiss így is magabiztosan értékesítette azt. Ezután azonban teljesen elszabadultak az indulatok, a félmeztelenre vetkőzött Weiss a DAC-szurkolók előtt is ünnepelt, erre mindkét csapat kispadjáról a pályára vonultak a játékosok.

Hosszú percek után indult újra a játék, ám az gyakran megszakadt Slovan-időhúzással és újabb tömegjelenettel, ráadásul a biztonsági emberekre is szükség volt, így pedig egyenlítésre már nem volt esély.

„Nehéz mit mondani egy ilyen meccs után. Nem is nagyon szeretnék, mert még hátra van két forduló, amelyen játszani szeretnék. Nem 11 emberrel kellett megküzdenünk a pályán, de erre nem lehet mentálisan felkészülni.

– mondta Kalmár Zsolt, a DAC csapatkapitánya az MTI-nek. S azt is kijelentette, „úgy gondolom, hogy jobb csapat vagyunk, csak más tényezők döntenek ilyen mérkőzésen… Úgy néz ki, hogy örök másodikok leszünk, amíg a szlovák futballban nem fog változtatni pár dolgon a szövetség”.

Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csjanos
2023. május 08. 11:05
.....no igen...de azért nekem úgy tünt hogy a pozsonyiaknak jobban gurult a labda...meggyőzőbbek voltak...sajnos...
Dr Bubo
2023. május 08. 10:11
A szlovákiai bajnokság nagy szégyene volt ez a játékvezetés. Akkor se nyert volna a DAC, ha 5-t rúg. Egyszerűen nem nyerhetett! Ez politika.
kishal
2023. május 08. 09:52
A 60. percben történt kezezésnél valóban csalt a bíró, erre a VAR megléte mellett nem lehet mást mondani. A többi ítélete rendben volt.
egripeti77
2023. május 08. 09:03
Kisebbségi lét....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!