Kiebrudalták az oroszokat Wimbledonból, de az egyikük visszamászott az ablakon kazahként, és meg is nyerheti a tornát

Egy tizenkilenc éves junior világranglista-3. teniszezőlány Moszkvából, Jelena Ribakina úgy döntött 2018 júniusában, hogy az asztalán sorakozó amerikai egyetemi sportösztöndíjak helyett egyből profiként vág bele a világ legsűrűbb női sportjába, és ehhez elfogadta Kazahsztán ajánlatát. Az orosz (női) tenisz olyan mély, hogy többszörös junior Grand Slam-bajnok szint alatt neki sem állnak győzködni; az állampolgárságváltási kérelem rutinműveletként futott végig a teniszszövetség titkárnőinek keze alatt.

Ribakinának egyszerre rendelkezésre állt a pénzügyi keret, hogy olyan edzőkkel dolgozzon és azokra a versenyekre utazzon, amikre feltétlen szüksége van bárkinek, ha Grand Slam-győztes akar lenni.

(Az ezt biztosító kazahok még mindig a világ legilledelmesebb olaj- és gázprofitot sportra költő állama. Összevetve például a zömében keresztény kenyai és etióp futókat csak muszlim névvel átvevő arab miniállamokkal, Kazahsztán alapvetően csak kulturálisan közeli tehetségeket szipkáz el – és így nem esik nehezükre hagyni, hogy megtartsák a nevüket.)

Szűk négy évvel később Putyin lerohanja Ukrajnát. Az oroszokat és a fehéroroszokat a brit kormány nyomására kitiltják Wimbledonból. A világranglistáért felelős játékos-érdekvédelmi szervezetek az egyenlő esélyek sérülte miatt idén nem ad pontokat a világ legnagyobbra becsült tenisztornáján. Ami a minden fél számára legrosszabb, tankönyvi lose-lose megoldás (Wimbledonban nélkülözik például a férfi világelsőt, Medvegyevet és a hölgyek tavalyi elődöntősét, Szabalenkát, míg a világranglisták szavahihetetlenek lesznek egy évig); de legalább mindenki kitartott az igaza mellett.

Azzal azonban senki nem számolt, hogy a kazah színekben induló Ribakina eljut egészen a ma délután 3 órai döntőig. Korábban ugyanis a legjobb Grand Slam eredménye egy negyeddöntő volt; a négy nagy tornán kívül pedig legbüszkébb az olimpiai elődöntőjére lehet Tokióból, ahol azonban nem nyert érmet, mert kikapott az ukrán Szvitolinától a bronzmeccsen.

Tokióban megkérdezték Ribakinától, inkább kazahnak érzi-e magát, avagy orosznak. A válasz beszédes. „Nehéz lenne megmondani.” - mondta egy olimpián, az egyetlen egyéni eseményen, amin egy teniszjátékos ténylegesen a neve mellett álló országot képviseli.

Hiába forgatta fel tehát a teniszvilágot az origót jelentő Wimbledon, egy alapvetően mégiscsak orosz részt vesz majd a díjkiosztón, és – feltéve, hogy nem törik meg miatta a szokást – vagy a döntő vesztesének, vagy a bajnoknak járó tálat vesz majd át Katalin hercegnőtől. A kitiltási hercehurca nélkül is igen kínos lenne, de utána pont ezerszer inkább lesz az.

Léteznek nagyobb problémák a világban, de a sport mindig valamiféle leképezést ad. Korábban is lehetett tudni, hogy rossz alaphelyzetben minden döntés csak rossz lehet. (Talán pont ez a definíció is.) A bojkottok körüli fő kérdés tehát az volt, hogy a rossz alaphelyzet belekeverése a sportba segít-e bármit a rossz alaphelyzeten a sporton kívül.

Ám a sport leképezett minivilágában kiderült több is: a rossz alaphelyzet szükségszerűen rossz döntései még az előreláthatónál is bőven rosszabbak.

Nyitókép: Jelena Ribakina az idei Roland Garroson, az eddigi legerősebb helyszínén a harmadik fordulóban kapott ki. Korábban a legjobb négy közé sosem jutott Grand Slam-tornán. Fotó: Christophe Archambault / AFP