A világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka negyedik lett 200 méter pillangón

2021. július 29. 09:32

A Rióban 800 méter gyorson bronzérmes sportoló mindössze három századdal maradt el az egyéni csúcsától.

2021. július 29. 09:32
null

A világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka negyedik lett a 200 méter pillangó csütörtöki döntőjében a tokiói olimpia úszóversenyén.

Az UTE 28 éves versenyzője szokásához híven a táv első felében még a középmezőnyben tempózott, majd a második 100-on ritmust váltott és egyre feljebb tört. A végül olimpiai csúccsal diadalmaskodó kínai Csang Jü-fejt nem volt esélye befogni, de a többi riválisát egyre jobban megközelítette, végül azonban két amerikai ellenfelét sem érte utol, így 2:06.53 perces idejével negyedikként csapott a célba. „Kicsit sírtam a döntő után. Nagyon csodálkozom, hogy ezzel az idővel ilyen messze voltam a dobogótól. Nem vigasztal, hogy közel jártam az egyéni csúcsomhoz, mert azt reméltem, be tudok menni 2:06 alá. Az viszont vigasztal, hogy teljesen kiúsztam magam” – értékelt Kapás, aki éremért jött Tokióba. A Rióban 800 méter gyorson bronzérmes sportoló mindössze három századdal maradt el az egyéni csúcsától.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2021. július 29. 22:52
Hajrá Kapás Boglárka! Annyit azért jegyezzünk meg a 2021.-ben tartott 2020. Tokió Olimpiáról, hogy aki kijutott és versenyezhetett, az a magyar sport dicsőségéért küzdött (meg egyéni sikerekért is) és a helytállásuk hazafias cselekedet. Köszönjük nektek! A magyar ellenzéki olimpiások a momentumosok voltak az otromba népszavazásukkal. (Bizonyítékok Cseh Katalin versenyzéseiben lelhetők.)
Csomorkany
2021. július 29. 15:19
Basszus, 200 méter pillangó valamivel több, mint 2 perc alatt! Istennő vagy!
u.cserkész
2021. július 29. 10:26
Ha nem is nyertél Boglárka, Te vagy a legaranyosabb úszó. Fel a fejjel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!