A bátor bevándorlók jogairól

2018. november 13. 17:42

Arra nem létezik semmiféle emberi jog, hogy bárki szabadon megválaszthassa azt, hogy hol akar élni.

2018. november 13. 17:42
Nagy Ervin
Nagy Ervin

„Egyre többször látunk-hallunk-olvasunk beszámolót, a beáramló néptömegek, leginkább a muszlim emberek részéről elkövetett, sokszor szinte megdöbbentő mértékű és morális mélységű erőszakos cselekményekről. Sokszor hihetetlen gyávaságból fakadó, ártatlan gyermekek ellen elkövetett, vagy éppen a nőket sújtó agresszióról; és lassan ugyanennyiszer, a megdöbbentő merészségről tanúskodó, a hivatalos szervek, a határőrök, rendőrök és katonák ellen fegyvertelenül megszervezett garázdaságról. A különböző bűnesetek mögött azonban jól láthatóan kirajzolódnak a közös pontok. Az elkövetők az integrálódni nem tudó bevándorlók, az áldozatok pedig a »befogadók«; a történtek motivációjaként pedig szinte mindig valamiféle vélelmezett emberi jogot igyekeznek megfogalmazni. Holott az erőszakra senkinek nincs joga! Legalábbis Európában így gondoljuk.

A most már naponta elkövetett nemi erőszakot, amely sajnos gyakran gyermekek ellen történik, mindig azzal a motivációval mentegetik, hogy mivel nem történhetett meg a családegyesítés, így az »előremenekülő« fiatal férfiak teljesen kikészültek idegileg, illetve az európai nők öltözködése félreérthető az ő kultúrájukban. Mintha ez az ok valamiféle megértésre találna az áldozatok közt... Amikor a rendőrségnek mennek neki pedig azt próbálják mentségként felhozni, hogy nem teljesültek a vélelmezett jogaik, a letelepedés megkönnyítése, a segélyek utalása, vagy a szabad mozgás lehetősége. 

Pedig a bevándorlóknak efféle jogaik nincsenek. Mint ahogy arra sem létezik semmiféle emberi jog, hogy bárki szabadon megválaszthassa azt, hogy hol akar élni, kiváltképp akkor, ha alkalmazkodni nem tud és nem is akar ahhoz a közösséghez, ahová illegális módon megérkezik.”

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2018. november 14. 04:18
Brüsszel jogsértő törvényeket hoz az eus tagországok ellen. Betolakodó csőcseléket jogokkal felruházzák az eus tagországoktól elveszik .
ThunderDan
2018. november 13. 18:41
"Arra nem létezik semmiféle emberi jog, hogy bárki szabadon megválaszthassa azt, hogy hol akar élni." +1 Elég megdöbbentő, hogy ilyen axiómát egyáltalán le kell írni...
fakutya Bobber
2018. november 13. 18:24
"Arra nem létezik semmiféle emberi jog, hogy bárki szabadon megválaszthassa azt, hogy hol akar élni." Nem is mindenkinek akarják megadni. De már korábban Dosztojevszkij is emlitést tett arról, hogy van nép, amely folyamatosan koslatni szeretne. "…Mindenekelőtt feltétlenül szükséges, hogy mi izraeliták az összes polgárjogokban részesüljünk (gondolja csak meg, hogy most a legfontosabb jog: a tartózkodási hely szabad megválasztása is meg van tagadva tőlünk, ami az izraeliták egész tömegére sokszor a legborzasztóbb következményekkel jár) " http://www.boldogsag.net/index.php?option=com_content&view=article&id=34127:dosztojevszkij-a-zsidokerdes&catid=1331:zsidokerdes-regen-es-ma&Itemid=991
fakutya Bobber
2018. november 13. 18:19
" az európai nők öltözködése félreérthető az ő kultúrájukban" Amikor a rendőrség a hajnalban hazatántorgó részeg fiatal lányokat figyelmeztette, hogy kicsit jobban vigyázzanak magukra és legalább ne mutogassák a pinájukat, amikor egyedül vannak, ugyanezek azonnal áldozathibáztatásról beszéltek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!