Trump és a szocializmus között

2018. november 08. 09:28

A Demokrata Párt azonban ebben az időszakban valószínűleg végleg eldönti, elindul-e a demokratikus szocializmus és a szélsőbaloldaliság útján, ahonnan nincs visszatérés.

2018. november 08. 09:28
Ulicza Tamás
Magyar Hírlap

„Fontos tendenciának tűnik, hogy Trump és a demokraták »között« elfogyott a levegő. Több olyan republikánus jelöltet nem választottak meg, aki az elnök kritikusaként pozicionálta magát. Úgy tűnik, az elnöktől távolságot tartó republikánus jelöltek sokkal nehezebben tudnak – az eddigi és a mostani tapasztalatok alapján – elegendő szavazatot szerezni, így a félidős választások végképp bebizonyították azt a már emlegetett feltevést, hogy nem a Republikánus Pártnak van Trumpja, hanem Trumpnak van Republikánus Pártja.

A Demokrata Párt jövőjének szempontjából még két fontos esetet érdemes kiemelni: elsőként ott van Florida, ahol a demokrata kormányzójelöltet, Andrew Gillumot a választás egyik nagy vesztesének tartják. A Demokrata Párt emblematikus alakja lehetett volna, hiszen fiatal, fekete és nagyon progresszív. Esélyesként indult neki a párharcnak, mégis alulmaradt. Akire viszont érdemes lehet odafigyelni, az Beto O’Rourke eddigi texasi demokrata képviselő, aki Ted Cruz republikánus szenátor ellen szállt harcba az állam felsőházi helyéért. Bár elvesztette a párharcot, sikerült nagyon szoros eredményt hoznia Texasban, ahol Cruz 2012-ben még simán, tizenöt százalékos előnnyel nyert. Ha a demokrata pártot nem ragadja el teljesen a szélsőbaloldali láz, akkor könnyen lehet, hogy hamarosan O’Rourke-kal elnökjelöltként találkozunk, akár már a 2020-as választáson.

Látható, hogy a következő hónapok Trumpnak kellemetlenek lesznek, de jól jöhet ki belőlük, a Demokrata Párt azonban ebben az időszakban valószínűleg végleg eldönti, elindul-e a demokratikus szocializmus és a szélsőbaloldaliság útján, ahonnan nincs visszatérés.”

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NewHorizon
2018. november 08. 12:46
“Akire viszont érdemes lehet odafigyelni, az Beto O’Rourke eddigi texasi demokrata képviselő….” Nem lesz annyira érdemes odafigyelni rá, ez is csak egy demokrata ‘adakozók’ által telepénzelt és a média által éljenzett, radikális üresfejű. Ajánlanám a cikkírónak, hogy olvassa el a következő összefoglalást (cikket) a múltjáról, ki is ez az ír származású jóember aki Robert (vagy Bobby) helyett azért hívja most magát Beto-nak, hogy jobban imponáljon dél-amerikai származású szavazóknak. American Thinker, 2018. octóber 22. https://www.americanthinker.com/articles/2018/10/the_real_beto_orourke.html Ebben a videóban, ‘Project Veritas’ bemutatja az O’Rourke kampányán dolgozó társaságot és azt, hogy a törvények megszegésével a kampányra gyüjtött pénzt arra használták, hogy a mostani, Amerikába igyekvő illegális migránsokat segítsék (akik ha bejutnak Amerikába, nagy valószínűséggel mind demokrata szavazókká válnak). https://www.youtube.com/watch?v=tJCG_JckSF8 Remélhetőleg az ilyen gyenge kaliberű, ‘média gyártotta’ népszerűségnek örvendő álszenttel nem kell találkoznunk “elnökjelöltként” 2020-ban.
krakken96
2018. november 08. 09:46
Nagyon más lenne a Demokrata párt Ha elindulnak az úton?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!