Manfred Weber és Alexander Stubb száll csak ringbe az EPP csúcsjelöltségéért

2018. október 17. 16:28

Mindössze Manfred Weber és Alexander Stubb jelentette be indulását a határidő lezárultáig az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért.

2018. október 17. 16:28

Mindössze Manfred Weber és Alexander Stubb jelentette be indulását a határidő szerdai lezárultáig az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért, így komoly esély van rá, hogy a párt európai parlamenti (EP-) választási győzelme esetén egyikük lesz az Európai Bizottság következő elnöke. A jobbközép erőket összefogó pártcsalád listavezetőjének személyéről az EPP november 7-8-i helsinki kongresszusán döntenek majd. Alexander Stubb volt finn kormányfő tapasztalt politikus, öt nyelven beszél, jelenleg az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke, de évekig volt EP-képviselő, valamint több miniszteri posztot is betöltött.

Manfred Weber néppárti EP-frakcióvezető egyben a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökhelyettese, akit Angela Merkel kancellár is támogatásáról biztosított. Ellene szólhat a kormányzati tapasztalat hiánya, illetve az is, hogy sokak szerint a németek már így is felülreprezentáltak az uniós intézmények vezetői posztjain. 

Sajtóértékelések szerint egyelőre még a gyenge pontjai ellenére is inkább Weber számít befutónak, Stubb ráadásul nem is annyira vele, mint inkább az illiberális politikával és Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben határozta meg magát.

Az előző, 2014-es EP-választáson Jean-Claude Juncker volt a legtöbb szavazatot szerző néppárt listavezetője. Az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács ezért őt jelölte az Európai Bizottság elnökének, az Európai Parlament pedig meg is választotta a tisztségre. 
Ugyan várhatóan jövőre is a néppárti lesz a legnagyobb frakció az EP-ben, elemzők szerint a többséghez legalább három képviselőcsoport szavazataira lesz szükség, ez pedig komoly alkupozícióba hozhat más pártokat.

A csúcsjelölti rendszer már legutóbb is vitákat váltott ki, mivel az EU alapszerződése értelmében az Európai Tanács hatáskörébe tartozik a jelölt megnevezése az Európai Bizottság élére, akiről aztán az Európai Parlament feladata szavazni. A csúcsjelöltek megnevezésével viszont a pártok gyakorlatilag kész tények elé állítják a tagállamok vezetőit.

(MTI)

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. október 18. 09:40
Szerintem a Néppártban a Fidesz-es tagok akkor tennének legjobbat, ha a novemberi, helsinki-béli "Spitzekandidät" szavazásnál TARTÓZKODNÁNAK a vélemény-nyilvánitástól. Hadd'' tapasztalja meg Manfred Weber is azt, milyen "az", amikor a "barátnak hitt, vagy "annak" várt" politikustárs NEM ÁLL MELLÉ! Ő csak tudja.....de ÉREZZE IS!
illiberator
2018. október 18. 07:51
Csöbörből vödödörbe!
Hurka
2018. október 18. 07:06
Modern kori demokrácia:Választás a lepra és a kolera között
Petykabá
2018. október 18. 05:14
Krisztus kegyelmezz...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!