Varga: A munkalehetőség, a lakáshoz jutás és az oktatás a fiatalok szülőföldön maradásának kulcsa

2018. szeptember 15. 17:56

A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy európai összevetésben egyre kisebb, jelenleg 10 százalék alatt van a fiatalkori munkanélküliség Magyarországon.

2018. szeptember 15. 17:56

A munka, a lakáshoz jutás és az oktatás kedvező feltételei jelentik a kulcsot a fiatalok szülőföldön maradásához – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Balatonföldváron szombaton. A politikus a Fidelitas Országos Választmányának ülésén, a témában tartott előadását követően újságíróknak beszámolt arról, hogy európai összevetésben egyre kisebb, jelenleg 10 százalék alatt van a fiatalkori munkanélküliség Magyarországon, és ezt a kormány munkahelyteremtéssel tovább kívánja csökkenteni.

Emlékeztetett, hogy a lakáshoz jutásban a családi otthonteremtési kedvezmény jelentett jelentős segítséget, az oktatás versenyképességének fokozására a ráfordítás folyamatos növelése szolgált. Varga Mihály hangsúlyozta: fontos, hogy folytatódjon a 25 év alatti, még nem dolgozó, de már nem is tanuló fiataloknak a 2015-ben indított Ifjúsági Garancia Program, amelyben eddig 97 ezren vettek részt, továbbá a tanulmányokhoz akár kamatmentes támogatást is nyújtó Diákhitel program, amelybe már 400 ezren kapcsolódtak be.

A pénzügyminiszter rámutatott, az emelkedő magyarországi reálbéreknek köszönhetően 2017 óta visszaáramlás figyelhető meg a külföldön munkát vállaló magyarok körében. „Megváltozott a trend, évente 20 ezer ember jön haza úgy, hogy utána nem is megy vissza munkát keresni" – fogalmazott.

Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország gazdasági növekedése, gazdasági eredményei hosszú távon csak biztonságos körülmények mellett tarthatók fenn. Hozzátette: az ország azt üzeni a befektetőknek, hogy biztonságos hely, területén nem voltak terrorcselekmények, olyan brutális akciók, mint Nyugat-Európában az elmúlt időszakban, vagyis úgy tekinthetnek ránk, mint olyan országra, ahol érdemes vállalkozni, érdemes élni. Úgy vélte: a határkerítés felállítása ennek a biztonságnak a lehetőségét teremtette meg, erről a védettségről Magyarország a jövőben sem kíván lemondani. Holovits Huba (Fidesz-KDNP), Balatonföldvár polgármestere a választmányi ülésen mondott köszöntőjében megjegyezte: Földváron a Fidesz-KDNP-nek 2010 előtt egyszer sem sikerült nyernie az önkormányzati választáson, de azóta rendre győz, jelenleg a helyi testület hét tagjából ötöt ad.

Witzmann Mihály, a Somogy megyei 4. számú választókörzet fideszes parlamenti képviselője azt mondta, a kereszténydemokraták a vallási, kulturális, eszmei, morális iránytűt, a Fidelitas tagjai az utánpótlást, a jövőt, a továbbélés lehetőségét jelentik a Fidesz-KDNP politikai közösség számára.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke újságíróknak elmondta, hogy a választmányi ülésen és az ahhoz kapcsolódó konferencián az ifjúsági szervezet 150-200 tagja vesz részt, hogy átbeszéljék a következő időszak teendőit. Úgy vélte, a fiatalok szülőföldön maradásához kiemelten fontos a biztonság és az erős gazdaság. „Versenyképes bérekkel inkább döntenek úgy a fiatalok, hogy itthon maradnak és külföldre rövid időre, nyelvet tanulni, tapasztalatot szerezni mennek" – fűzte hozzá. A jövő májusi európai parlamenti választásokról szólva azt mondta: a tét az, hogy az Európai Parlament többségében bevándorláspárti, vagy olyan képviselőkből áll majd, akik a nemzetállamok szerepét kívánják erősíteni. A Fidesz legutóbbi országgyűlési választási kampányában 1500, a Fidelitas kötelékébe tartozó fiatal aktivista dolgozott, arra készülünk, hogy a munkából az európai parlamenti és a következő önkormányzati választási kampányban is kivesszük a részünket – jelentette ki.

Hozzátette, céljuk, hogy az önkormányzati választásokon minél több fiatalt segítsenek polgármesteri, vagy képviselői tisztség elnyeréséhez.

(MTI)

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lavor
2019. január 09. 17:10
Jól van.:)
lazio154
2019. január 09. 17:10
Tehát ezt úgy számold, hogy van 1 havi 5 millió HUF.-os fizetés, mondjuk a ferdeszemü csajának. Aztán van 30 zembernek havi 0,1 millió havonta. Mennyi is az átlag: több mint 250 e ft! A fidesznek kb. 30.000 tagja van, azok mind több millióhoz jútnak havonta, a rokonok, feleség gyermek is. Na aztán vannak a sportvezetők, játékosok, kitalált felesleges hivatalok vezető a minisztérumok és annak háttérintézmények vezetői . A különféle közlekedési -veszteséges- állami vállalatok vezetői. Bankvezérek, tőzsdézők. Néhány sikeres vállalat vezető köztük a gázszerelő. Tovább is van! Ők mind több millió ft. hoz jútnak havonta. Igy ha ezt a réteget kivonjúk jó az a 130-150 ezer ft. -os átlagbér. Na erre dübörögj, mint Kóka is tette.
kizökkentidő
2019. január 09. 17:10
Idehaza élek, pontosan tudom, hogy mi hiányzik. A jelenlegi munkabérben nincsen benne a lakhatás. A jelenlegi 30-50 évesek csak úgy juthattak lakáshoz ha örököltek. Akik hitelre vettek lakást azok többsége mára földönfutó lett.
Kanóc
2019. január 09. 17:10
De rohadt unalmasak vagytok már............................................!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!