Új filmet készít Szabó István

2018. szeptember 14. 14:34

Klaus Maria Brandauer és Eperjes Károly lesznek a főszereplők.

2018. szeptember 14. 14:34

Jövő héten kezdődik Szabó István Zárójelentés című új filmjének a forgatása Klaus Maria Brandauer, Eperjes Károly és Kerekes Éva főszereplésével.

Szabó István 30 évvel utolsó közös munkájuk – az 1988-ban bemutatott Hanussen – után a főszerepet ismét Klaus Maria Brandauerre bízta, akivel olyan világhírű filmeket forgatott, mint az Oscar-díjas Mephisto és a Redl ezredes – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel.

A Zárójelentés további szerepeiben Stohl András, Udvaros Dorottya, Csomós Mari, Szirtes Ági, Börcsök Enikő, Csákányi Eszter és Szarvas József lesz látható

A közlemény idézi az Oscar-díjas rendezőt, aki készülő filmjéről elmondta: a főhős orvosprofesszor, akit váratlanul nyugdíjaznak, lemegy szülőfalujába körorvosnak. „Energiája, érzelmi és társadalmi konfliktusok során segíti, hogy megtalálja fiatalkori önmagát. Ebben társa általános iskolai barátja, a falu plébánosa, akivel sorsuk azonossá válik” – mondta.

A Szabó István eredeti forgatókönyve alapján készülő Zárójelentés producere Sándor Pál és Tőzsér Attila. Szabó István és Sándor Pál több mint hat évtizedes pályafutássuk során most először dolgoznak együtt.

A film operatőre Szabó István állandó alkotótársa, Koltai Lajos lesz, a film bemutatója 2019 második felében várható. A Zárójelentés gyártását 561,8 millió forinttal támogatja a filmalap.

(MTI)

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2018. szeptember 16. 17:26
Szabó most melyik diktatúrának súg be?
írmag
2018. szeptember 16. 10:11
A besúgó zárójelentése, a népítélet igazságának igényével.
Rockpapa
2018. szeptember 15. 08:34
Sajnos ő egy baloldali-liberális,antifasiszta rendező.A szocialista Magyaroszág kirakat embere.Ő a múlt.Nem tudom hogy azóta tudott e változni.Eperjes Károly talán garancia lehet arra hogy nem megint egy erősen ballib film készül.Utólag nézegetem a Jancsó filmeket.Most jöttem rá, hogy ő volt akkor a fő agymosó. Művészfilmeknek álcázott ,szocialista propaganda filmek voltakÁtejtett bennünket azzal hogy egy csomó pucér csajjal becsalogatott a moziba,és ott szépen kimosta az agyunkat.
Lotti
2018. szeptember 14. 19:55
Szabó István pályája így jellemezhető : kollázs. Vitán felüli tehetség. Besúgó, tehát erkölcstelen. Zsidó, tehát a filmművészet hasonló identitású ítészei a díjak odaítélésekor a hasonlóan tehetséges gójok elé helyezik. És még csak 80 éves.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!